Az internetes keresőjéről ismert Yahoo Inc. új zeneletöltő szolgáltatást indít. A 60 dolláros éves előfizetési díjért korlátlan letöltést tesznek lehetővé a közel egymillió számot tartalmazó adatbázisból.
A General Motors érdekeltségébe tartozó japán Suzuki Motors a nemrég zárult 2004/2005-ös üzleti évében 38 százalékkal tudta növelni eredményét, amely így meghaladta a 60 milliárd jent, azaz 57 millió dollár körül alakult.
A Cisco Systems kedden közölte, hogy negyedéves nyeresége 16 százalékkal emelkedett, az internet-bázisú telefonáláshoz szükséges kellékek erős eladásai, valamint a telefon- és kábeltársaságok növekvő megrendelései következtében.
Az OPEC teljes termelése, Irakét is beleértve, napi 30,3 millió hordóra nő májusban az áprilisi, napi 29,7 millió hordóról, mondta az OPEC soros elnöke, Ahmed al-Fahd al-Shabad sejk, kuvaiti olajminiszter kedden újságíróknak.
A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerbergernek 15 százalékkal csökkent az adózott eredménye. Ezt a társaságnál a hosszú tél okozta gyenge forgalomnövekedéssel, a világgazdasági lassulással és nagyobb egyszeri leírásokkal magyarázzák.
Az IBM minap bejelentette, hogy elbocsát 10-13 ezer alkalmazottat. A Népszabadság cikke szerint az e leépítés nem érinti hazánkat, sőt az amerikai óriásvállalat Magyarországon 700 új munkahelyet teremt.
A japán abroncsgyártó bejelentette, hogy 190 millió eurós (mintegy 45 milliárd forint) beruházás keretében Magyarországon építene gyárat. A FigyelőNet kérdésére a tatabányai polgármesteri hivatalnál elmondták, hogy előreláthatólag 185 embert foglalkoztatnának az üzemben.
A brit fapados légitársaságnál folyamatosan nőtt az utasok száma, és áprilisban mintegy 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisban a mintegy 2,44 millió utaztak az Easyjet-tel a tavalyi 1,95 millióhoz képest.
Az európai kockázatkezelési díjak kiosztására 2005. április 29.-én került sor, a brit kockázatkezelési szaklap, a StrategicRISK szervezésében, Londonban.
Az osztrák Erste Bank az első negyedévben 71,1 százalékkal 160,3 millió euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 93,7 millióhoz képest. A pénzintézet az idei évre 660 millió euró adózott eredménnyel tervez.
Az utóbbi két évben értékesítési nehézségekkel küszködő brit-holland élelmiszeripari és vegyes háztartásicikk-gyártó, a Unilever az első negyedévről biztató adatokat közölt. Az adózott eredménye 24 százalékkal meghaladta a tavalyi első negyedévit.