A CSZKA Moszkva elleni összecsapással befejezte a Videoton FC a spanyolországi felkészülési mérkőzéseinek sorozatát. Vezetőedzője szerint a Vidi helytállt a BL résztvevő orosz csapat ellen, és sikeresnek ítélte a háromhetes edzőtábor alatt elvégzett munkát.
Véget ért André Alves átigazolási herce-hurcája, a Videoton FC támadója vasárnaptól már véglegesen a ciprusi Omonia Nicosia labdarúgójaként folytatja pályafutását.
A Football Impact Cup záró mérkőzésén a Videoton FC hátrányból fordítva legyűrte a kínai Kuangcsu Evergrande FC együttesét, ezzel, pedig harmadik lett a tornán.
Andrij Sevcsnko is betalált a Videoton FC elleni mérkőzésen a Football Impact Kupán, Marbellán. A fehérváriak jól tartották magukat, de az utolsó félórában eldöntötte a fontosabb kérdéseket a Dinamo Kijev.
A marbellai Football Imapact Cup második mérkőzésén a Videoton a 13-szoros ukrán, és szovjet bajnok Dinamo Kijevvel mérkőzik, a találkozó favoritja ugyan a kék-fehér gárda, akik előrébb járnak a felkészülésben, mint a magyar címvédő.
André Alves, és a Videoton FC megbízottja ma tárgyalt a 20-szoros ciprusi bajnok AC Omonia Nicosia vezetőivel, és értesüléseink szerint meg is állapodtak a zöld-fehér klub vezetőivel.
Január 16-tól február 3-ig kizárólag a VidiShopban lehet bérletet venni azoknak, akik a Videoton FC minden hazai mérkőzését a helyszínen szeretnék megtekinteni. A klub az őszi bérletesek számára is eddig az időpontig tartja fent a tavalyi helyüket.
A Haladás Sopron Bank volt játékosa, Kovács István aláírta szerződését a Videoton NB I-es labdarúgócsapatához, a 19 esztendős középpályás 2016 nyaráig lesz a fehérvári klub alkalmazottja.
Elek Ákos a Videoton FC 17-szeres válogatott középpályása tavasszal kölcsönben a török Eskisehirspor csapatánál folytatja pályafutását. Ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be, a labdarúgó fél plusz három éves szerződést írt alá.
A hétfői orvosi vizsgálat követően, a Haladás Soprpn Bank FC-ben többségi tulajdonos, a szombathelyi önkormányzat döntése után eldőlt, hogy Kovács István a zöld-fehérek labdarúgója a Videoton FC játékosa lesz.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Videoton FC Marbellán. Ellenfelük a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutott FC Basel csapata volt. A svájci bajnok 0-0-as félidő után 1-0-ra legyőzte a fehérváriakat.
Hazarendelte a Videoton FC vezetősége Andre Alvest a csapat spanyolországi edzőtáborából, mivel új szerződést akartak vele kötni, illetve bejelentkezett érte egy dél-koreai klub is.