Sport

Sousa látja a hibákat, de elégedett

Káldor András

2012. 01. 26. 12:10

Annak ellenére elégedett Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője csapata teljesítményével, hogy 5-0-as vereséggel zártak a Dinamo Kijev ellen.

Korábban a témában:

A fehérvári klub honlapján ekképp nyilatkozott a portugál szakember: „Az történt, amire számítottunk. A Dinamo Kijev egy nagyon erős csapat, és ez ki is jött a mai találkozón. Ugyanakkor fontos dolog, hogy főleg az első félidőben meg tudtuk nehezíteni a dolgukat, hiszen nem sikerült gólhelyzetet sem kialakítaniuk. A védekezésünkkel különösen elégedett voltam, jó döntéseket hoztak a fiúk az első 45 percben. A labdabirtoklásunkat illetően azt mondanám, hogy időnként nagyon jól kezeltük az ellenfél részéről ránk nehezedő nyomást, de tudunk ennél jobbat is. A folytatásban aztán egy ideig nem játszottunk annyira koncentráltan, így a szervezettségünk is csökkent, az ellenfél pedig kihasználta minden apró hibánkat.”

A fehérváriak legközelebb a kínai Guangzhou Evergrande F.C. ellen lépnek pályára január 28.-án szombaton este fél hétkor az Estadio Municipal de Marbella-ban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.