vidékfejlesztés
Összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket.
2021. 10. 13. 10:55
1300 milliárdos uniós támogatásról van szó, már csak néhány konstrukció érhető el.
2017. 04. 08. 14:45
A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban a jogszabályoknak megfelelő termelői csoportok, szervezetek támogatására 26 milliárd forintot különítettek el.
2016. 04. 29. 12:00
Dicsérte Budapestet, majd a minisztériumok és országos hatáskörű szervek vidékre költözéséről is beszélt a miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten.
2014. 09. 18. 20:31
A földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés - jelentette ki Lázár János.
2014. 05. 22. 19:27
Talán ezért is nem adják meg a tervezett kiegészítő támogatást a legkisebb gazdáknak.
2014. 02. 03. 13:13
Rövidesen megkezdődik az egységes kérelmek benyújtási időszaka, mely a Kormányhivatal keretein belül működő falugazdász-hálózat számára kiemelten fontos feladat.
2013. 04. 05. 08:15
A Vértes-Gerecse Közösség összesen 121 millió forint támogatást nyújt nyolc pályázójának falusi és ifjúsági szálláshelyek kialakítására Komárom-Esztergom és Fejér megyében.
2013. 01. 22. 09:26
Éles hangú levélben bírálta a kormányt a Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára.
2012. 02. 27. 13:52
2013-ig 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre az új vidékfejlesztései tervre. A tárcavezető szerint "minél hatékonyabban, okszerűbben szeretnénk felhasználni ezt a pénzt".
2012. 01. 30. 20:55