válság

A londoni gazdasági napilap előző nap közölte azt a magas rangú kormányforrásokból származó értesülését, hogy a német és a francia kormány új, nagy jelentőségű kezdeményezéseket tervez az euróövezeten belüli gazdasági együttműködés és ellenőrzés erősítésére, és ennek egyik eleme lenne az “Európai Valutaalap” (EMF) létrehozása a bajba került euróövezeti tagállamok pénzügyi megsegítésére. A Financial Times keddi [...]
2010. 03. 09. 08:29
Az Accenture szerint annak hátterében, hogy több férfit bocsátottak el, mint nőt, az áll a hátterében, hogy a válság javarészt olyan ágazatokat érintett, ahol többségében férfiakat foglalkoztatnak. Ilyen a feldolgozóipar, az építőipar, vagy az autóipar. A legtöbb nő ezzel ellentétben olyan területen dolgozik, mint az egészségügy és az oktatás, amit kevésbé súlyt a válság. A [...]
2010. 03. 08. 12:06
Görögország két legnagyobb városában 24 órára leállt a tömegközlekedés, miközben egynapos sztrájkot tartanak a vasúti dolgozók, a tanárok és az állami televízió, valamint a hírügynökség újságírói. Sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók is, az állami kórházak és a villamos művek alkalmazottai pedig csak az elégséges szolgáltatást biztosítják. Emellett a két legnagyobb görög szakszervezet, a magánszektor és az [...]
2010. 03. 05. 10:38
A válság feketegazdaságra gyakorolt hatásának mérése rendkívül nehéz, így az összes többi tényező hatásának mérése is sokkal bizonytalanabbá vált – áll a Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság legfrissebb jelentésében. A foglalkoztatásban a jelentés készítői szerint bár szigorodtak a szankciók, a feketefoglakoztatás nem csökkent 2009-ben. Az ellenőrzések során 56 ezer feketén foglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ami az [...]
2010. 03. 05. 08:13
Az eddig kiosztott Széchenyi Kártyák által mintegy 726 milliárd forint hitelt kaptak a vállalkozások – hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége miskolci rendezvényén. Bihall Tamás, a kamara elnöke a megye gazdaságfejlesztési stratégiájáról szólva hangsúlyozta, hogy partnerekre van szükség a kamara által kidolgozott stratégia megvalósításához, amely egy élhető és [...]
2010. 03. 05. 07:39
Az osztrák elemzők úgy vélekednek, a közép-kelet-európai országok túljutottak a gazdasági válságon, a tartós növekedés azonban egyelőre még várat magára, s jelentős marad a munkanélküliség is. Az idei kilátások országról országra eltérőek: Lengyelország – amelynek gazdasága egyedüliként nőtt tavaly az egész Európai Unióban – az idén is a legjobban fog teljesíteni a térségben 2,5 százalékos [...]
2010. 03. 04. 15:45
Az angol nyelvű kínai lap szerint a prémium nem haladhatja meg az alapfizetés háromszorosát, és legkevesebb 40 százalékát három évvel a vonatkozó időszak után szabad csak kifizetni. A tervezett jogszabályban szerepel továbbá, hogy vissza is lehet követelni a prémiumot, vagy akár a kifizetést is meg lehet tagadni, ha a bank teljesítménye gyenge. Az új szabályokat [...]
2010. 03. 03. 15:37
A GVH elnöke aláhúzta: a mostani válság idején eddig sikerült elkerülni a versenyjog felpuhítását, ám sok esetben érzékelhető volt a világ versenyhatóságaira nehezedő nyomás, például, hogy egyes fúziók és állami támogatások értékelésekor megengedőbbek legyenek. A válságból való kilábaláskor sokkal inkább a krízis maradandóbb következményei számíthatnak – mondta az elnök. Emlékeztetett, hogy bár kezdetben sokakban megrendült [...]
2010. 03. 03. 14:48
A német üzleti lap euróövezeti pénzügyminiszteri forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a függőség a három nagy nemzetközi hitelminősítő ügynökségtől radikális irányváltásra ösztökélő nyugtalanságot okoz a legfelső szinteken. “A Lehman Brothers bukása idején a hitelminősítők teljes tévedésben voltak, és nincsen biztosíték arra, hogy ez nem fordul elő megint” – mondták források a lapnak. Az adósosztályozó [...]
2010. 03. 03. 11:45
A 2009 márciusi mélypontok után meredeken fölfelé ívelő pályát futottak be az értéktőzsdék szerte a világon, a tavaly tavasz óta imitt-amott megjelenő, biztató gazdasági eredmények ösztönözte "fellendülési spekulációban".
2010. 01. 03. 09:05
Magyarországon két éve csökken a kereslet a szórakoztató elektronikai termékek iránt, az idén a visszaesés elérheti a 30-40 százalékot is, fellendülés csak a jövő év második felében, nyártól várható, részben a foci világbajnokság miatt, amikor az átlagnál mindig jóval több televíziót vesznek a háztartások.
2009. 12. 27. 09:13
A gazdasági válság miatt kevesebb külföldi szakember keres munkát az Egyesült Államokban, mint a korábbi években. 2003 óta először marad több ezer hely betöltetlen - írta a csütörtöki The Wall Street Journal.
2009. 10. 29. 16:48
A közeljövőben termelésének további csökkentésére, valamint leépítésekre kényszerül a Skoda, mert várhatóan mérséklődik a kereslet vezető modellje, a Fabia iránt.
2009. 09. 07. 14:05
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed mostanáig 14 milliárd dollár extra nyereséget ért el a válság miatt bajba jutott pénzügyi rendszerbe pumpált hitelek révén.
2009. 08. 31. 10:47
Olvasói sztorik