vallás

Bármilyen meglepő, de a Los Angelesből származó hiphop stílus, a krumping nem a harcról, hanem a vallásos áhitat kifejezéséről szól eredetileg.
2011. 08. 24. 17:22
Nyakó István, az ellenzéki párt képviselője, a parlament vallásügyekkel is foglalkozó bizottságának tagja ezt a közigazgatási tárca parlamenti államtitkárának szombati szavaira reagálva mondta az MTI-nek. Rétvári Bence egy jászjákóhalmai rendezvényen arról beszélt, hogy a leendő egyházi törvény a Magyarországon működő egyházak “dzsungelében” próbál rendet tenni. Az MSZP-s Nyakó István elmondta, pártja számára elfogadható egy húsz [...]
2011. 06. 18. 21:00
A bejelentés szerint az ügyet egy nemzetközi vizsgálóbizottság tekinti át élén az olasz Camillo Ruini bíborossal, aki a korábbi pápa, II. János Pál főtanácsadója volt. A testület majd jelentést tesz a hittani kongregációnak – adta hírül közleményében a Vatikán. Az esetet 1981 óta vitatják, amikor is Medjugorjében hat fiatal előtt jelent meg Szűz Mária, majd [...]
2010. 03. 17. 18:26
A Vatikán kedden bejelentette, hogy öt biztosa a héten beterjeszti jelentését a kongregációnak világszerte meglévő 120 intézményében, iskoláiban és közösségeiben folytatott vizsgálatáról. A Krisztus Légiója egy közleményében pedig azt tudatta, hogy véget ért a vizsgálat első szakasza, a végső jelentés elkészítéséhez azonban Vatikánnak több hónapnyi munkára van szüksége. A rendet a mexikói Marcial Maciel Degollado [...]
2010. 03. 16. 17:36
Olvasói sztorik