Nagyvilág

Elengedték a Koránt lepisilő egyiptomi gyerekeket

A feljelentés szerint a 9 és 10 éves kopt keresztény kisfiúk a Korán verseit tartalmazó papírlapokra vizeltek. Egyre nagyobb veszélyben érzi magát a kopt keresztény kisebbség a muszlim országban.

Abdel-Megid Mahmúd egyiptomi főügyész a vádlottak fiatal korára való tekintettel úgy döntött, hogy elrendeli a kisfiúk szabadon engedését.

Nagib Gebrail kopt emberjogi aktivista szerint Mohamed Murszi iszlamista államfő kopt tanácsadója, Szamir Morkosz közbenjárására intézkedett a két fiú elengedése ügyében.

Ez volt az első eset, hogy gyermekeket illettek az iszlám megsértése vádjával Egyiptomban, ahol egy kopt tanárt nemrégiben hatévi börtönre ítéltek, amiért a Facebook közösségi portálon megsértette Mohamed prófétát és Murszi elnököt.

Egy másik kopt pere, akit azzal vádolnak, hogy részleteket tett közzé az interneten az arab világban zavargásokat kiváltó A muzulmánok ártatlansága című iszlámellenes filmből, október 17-én folytatódik. Sok egyiptomi keresztény tart attól, hogy a film, amelynek a producere egy Egyesült Államokban élő kopt, tovább növeli a 82 milliós egyiptomi lakosság 6-10 százalékát kitevő közösségükre gyakorolt nyomást, amely így is hátrányos megkülönböztetés és erőszakos cselekmények áldozatának tartja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik