A Fidesz kampányának a véghajrában is fontos része, hogy az amerikai támogatás minden jelét hangsúlyozzák – miközben ez nem tűnik olyan erős témának. Schultz Nórával elemeztük a helyzetet.
Spányi Antal katolikus megyéspüspök a lapunk birtokába jutott levélben azt írja: Orbán országjárásának székesfehérvári állomásán a püspöki palotában lesz „a csapat főhadiszállása.”
Harmadszorra járt Rónai Egonnál a miniszterelnök, aki a kiszivárgott Szijjártó–Lavrov-beszélgetéseket aggasztónak tartja, Magyar Péter kapcsán pedig azt mondta: a kelleténél többet tud róla.
Tartogat még meglepetést a nagyvállalkozó, aki három nappal az országgyűlési választás előtt közölte, hogy Európa és az oroszok között választunk? Interjú.
Különös jelenség ütötte fel a fejét egy ideje a Facebookon: aki fideszes politikusnak, megmondóembernek, celebnek kommentel, rögtön generált üzenetet kap a Messenger-fiókjába. Mutatjuk a lényeget.