Négy vontatóhajóval folytatták a mentési munkálatokat a Lettország partjainál vasárnap zátonyra futott kirándulóhajó kiszabadításáért. A hajó – ezer emberrel a fedélzetén – nem mozdul a homokpadról.
Az égbe szállt üzemanyagár igen nehéz helyzetbe sodorja az olcsó diszkont-légitársaságokat. A magyar piac komoly főidényi beszűkülése mégsem ezzel magyarázható - írja legfrissebb számában a Figyelő.
A vártnál kevesebben keresték fel a szezon első napján a fővárosi strandokat - adta hírül a Budapest Gyógyfürdői Zrt. Ennek oka az lehet, hogy idén május 1-jével és egy négynapos pihenőidőszakkal indult a strandszezon. Így sokan vidékre vagy külföldre utaztak, de az időjárás is inkább a kirándulóknak kedvezett.
A Hangcsou-öböl hídját a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli Csiahszingban május 1-jén avatták fel. 36 km-es hosszával a világ leghosszabb, tengervízen átívelő hídja lett.
Római kori tavaszünnep, felfrissülés a megnyitott strandok egyikén, állatkerti sárkánylátogatás, agárdi pálinkázás, fáraókori kincsekkel és preparált holttestekkel csábító kiállítások. Ha már kifutottunk az időből a szervezéssel és a szállásfoglalásokkal, akár egynapos programokban is gondolkodhatunk a hosszú hétvégén. A FigyelőNet tippjei a május 1-jével kezdődő négy napra.
A megyei jogú városok közül Miskolc, a nagyvárosok közül Siófok, a kisvárosok körében Balatonfüred alakította ki magáról a legkedvezőbb képet a nyilvánosságban 2007-ben. A toplista abszolút első helyén Siófok áll – derül ki az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatási eredményeiből.
A balatoni kereskedelmi szálláshelyek az elmúlt évben 1,2 millió vendéget fogadtak, amely szám az országos átlagot meghaladóan, 6,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Május 1-től kezdetét veszi az idei strandszezon. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. kedvezményekkel, új típusú jegyekkel várja a fürdővendégeket. Körkép a budapesti strandok árairól a FigyelőNeten.
Családi belépő, kedvezményes úszóbérlet, olcsóbb gyerekjegyek, féláras napok, karszalagos azonosító – csak néhány újdonság, amelyekkel a budapesti strandok rukkolnak elő az idei szezonnyitásra. Sőt, a Dagály strand a futball-Eb és az olimpiai közvetítésekkel is még több fürdővendéget akar becsábítani.
Jövő héten, május 1-jével a Palatinus és a Dagály strand nyitásával, valamint a Gellért fürdő hullámrészlegének üzembe helyezésével kezdetét veszi az idei strandszezon a fővárosban.
A Lánchíd 19 design hotelt beválasztották a világ 65 legjobb új szállodája közé. A hotel az elismerést különleges építészeti és formatervezési megoldásainak, szobái kreatív koncepciójának, valamint gyönyörű panorámájának köszönheti.
A horvátországi Kornat-szigetcsoporton 10 millió euróért eladó egy sziget fele. Az 586 ezer négyzetméteres területet Piskera szigetén magántulajdonosa ennyiért kívánja értékesíteni.
Az esztergomi Prímás-sziget nyolc és fél hektáros területére 230 szobás, hatcsillagos hotelt tervezett a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. és a Művészetek Palotája Prima Primissima-díjas tervezője, Zoboki Gábor.
A kormány elfogadta a turizmustörvény-javaslatot, amelynek célja egyebek mellett, hogy meghatározza a turizmussal kapcsolatos állami és önkormányzati feladatokat, a turisztikai tevékenységek gyakorlásának általános feltételeit.
A Nemzetközi Konferenciák Szövetsége frissen publikált 2007. évi előzetes statisztikai összefoglalója szerint Budapest - holtversenyben Lisszabonnal - megtartotta 6. helyét a világranglistán a konferenciavárosok versenyében.
A külföldre utazó magyar turisták egészsége érdekében indított programot az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a háziorvosok és az utazási irodák részére „3 plusz program" névvel.
Összehangolt menetrenddel, közös koronázó ünnepséggel, zarándokút megnyitásával és az önkormányzatok együttműködésével tennék vonzóvá a határ menti régiót.
Nem sikerült maradéktalanul hazánk schengeni csatlakozásának jogi előkészítése, ugyanis a külföldi repülőgépekre még mindig a régi szabályokat kell alkalmazni egy a mai napig hatályban lévő 1995-ös kormányrendelet alapján – írja a Népszabadság.
A Lonely Planet című útikönyvkiadó egyik korábbi szerzője arról nyilatkozott, hogy miközben Kolumbiáról írt beszámolót, egyáltalán nem járt az országban. A kiadó szerint pontosak a könyveik, és az írótól csak egy történelmi áttekintést kértek az országról – írja a BBC Online.
A tunéziai fez viselésének szabályai, egy kiadós vízipipázás, székelykurti készítés egy erdélyi szabómester műhelyében - vasárnap indul a Duna Tv új utazási magazinja, a Kalandozó.
Az átrepülő forgalom számára, 7 500 méter felett hétfőn 10.36 órától 15 óráig megnyitották a magyar légteret - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.