A Budapest Airport 36 darab nagy teljesítményű munkagépe vonult fel hétfőn az 1-es terminál előtt, jelezve, hogy a repülőtér készen áll az előtte álló téli időszakra.
Az év első tíz hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 59,7 százalékos szobakihasználtsággal működtek. A bruttó szobaárbevétel 3,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A gazdasági nehézségek ellenére sem kell lemondani a téli sportról, csupán válasszunk a pénztárcánkhoz jobban passzoló síterepet. Az osztrák, olasz vagy francia sípályák helyett az idei szezonban érdemes olcsóbb síterepeket választani. A FigyelőNet sícélpontjai a válság idejére.
Minden gond nélkül földet ért Ferihegyen kedden délután háromnegyed négy körül az Austrian Arrow (AUA) Donyeck (Ukrajna) és Bécs között közlekedő repülőgépe.
Rövid időre megfeneklett kedden a brit partoknál a Queen Elizabeth 2, a világ egyik leghíresebb óceánjárója, amelyen már több száz híresség is utazott.
Átadták Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtéren az új közelkörzeti radarállomást (TAR), valamint befejeződött az úgynevezett fejlett földi mozgás ellenőrző rendszer (A-SMGCS) korszerűsítése is.
Kaotikus állapotok uralkodtak hétfőn este az olaszországi repülőtereken, miután az Alitalia dolgozóinak egy része hétfőn előzetes bejelentés nélkül 24 órás sztrájkot hirdetett meg és este 18 órakor letette a munkát. A dolgozók így akarnak nyomatékot adni nemtetszésüknek a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport munkaszerződéseit illetően.
Pécs második lett, Eger bronzminősítést kapott az élhető városok világversenyének (LivCom Awards) hétfőn, a kínai Tungkuanban (Dongguan) zárult döntőjében.
Bécsben lehet a legbiztonságosabban közlekedni az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) kimutatása szerint, míg az alpesi ország legveszélyesebb pontja ebből a szempontból az alsó-ausztriai Horn.
Újbor és sültliba-kóstolás, libafogó verseny, tollfosztás és libahúzás – izgalmas programok és ínycsiklandozó libaétkek várnak mindazokra, akik a hétvégén – még ha lóg is az eső lába – különböző Márton-napi rendezvényekre látogatnak ki. Csemegézzen a FigyelőNet ajánlataiból, hogy hagyományőrző programokkal és ízletes libalakomával búcsúzhasson az ősztől.
Víz alatt áll Velence történelmi központjának egy része. A 108 centiméterrel megemelkedett víz a lagúnaváros mintegy tíz százalékát öntötte el, egyebek közt a Szent Márk teret és a Rialtót is.
Az elmúlt öt évben több okból is felgyorsult az a tendencia, aminek eredményeként mára a dél-balatoni vendéglátó-ipari egységek mintegy ötöde időszakosan vagy teljesen bezárt.
További két metróvonal építését hagyta jóvá Pekingben a kínai főváros várostervezési bizottsága. Az új vonalak kivitelezése még az év vége előtt elkezdődhet.
A Sterling légitársaság szerdán csődöt jelentett, és azonnali hatállyal törölte minden járatát. Mindez hatással van a légitársaság ferihegyi működésére is, mivel a Sterling megszüntette heti három járatát Budapest és Koppenhága között.
A boszorkányok, kísértetek ünnepére mi mást lehetne ajánlani, mint szellemjárta, hátborzongató úti célokat. Drakula, a szegedi boszorkányok, a Szürke Hölgy vagy éppen Boleyn Anna szellemének a nyomába eredhetünk október 31-én. Halloweeni úti ötletek a FigyelőNeten.
A legtöbben október, május és december hónapokban kelnek útra, és elsősorban belföldi úti célokat választanak. Prospektus helyett pedig már egyre inkább az internetről tájékozódunk - mutat rá a Magyar Turizmus Zrt. legfrissebb felmérése.
Hét ország - köztük Magyarország - állampolgárai november 17-től vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba - jelentette be Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter hétfőn Prágában.
Belföldi wellnessezés, hazai gasztronómiai fesztivál, európai városlátogatás – ezekre egyaránt alkalmas az októberi hosszú hétvége. Sőt, akár messzebbre is merészkedve egy ciprusi vagy egy törökországi kikapcsolódást is beiktathatunk.
A börgöndi Alba Airport repülőtér tervezett 2010. évi nyitása után a ferihegyi költségek feléért tudja majd kiszolgálni az utasokat, és már napi egy járat működtetésével évi két milliárd forinttal növelheti a főváros idegenforgalmi bevételét.
A turisztikai vállalkozások többsége az év hátralévő időszakára a belföldi fizetőképes kereslet csökkenésével, jó esetben stagnálásával számol - derül ki Az Utazó magazin és a Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGF KVIFK), közös, a szállodaipar és az utazási irodák körében végzett reprezentatív III. negyedévi felméréséből.
Nettó 198 millió forintért szerezte meg a Siófok-Kiliti Repülőtér üzemeltetésének 99 évre szóló haszonélvezeti jogát az ukrán érdekeltségű Artic Group Kft., a tervek szerint a társaság még idén, de legkésőbb jövő márciusra megnyitja a légibázist és öt éven belül 1,3 milliárdot fordít fejlesztésére.