ukrajna
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka ismét a Donyeck megyei Bahmutba látogatott az elmúlt hétvégén, és azt mondta, hogy a támadó orosz erőkkel a városért vívott csaták elérték legnagyobb intenzitásukat - közölte az ukrán Katonai Médiaközpont hétfőn.
2023. 03. 06. 18:59
Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását kezdeményezik – közölte az Eurojust vasárnap. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős szervezet tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3.
2023. 03. 05. 14:45
Miután pár nappal korábban arról beszélt, hogy már majdnem teljesen bezárult az ostromgyűrű Bahmut körül, Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője egy szombati videóban már arról beszél, hogy a teljes orosz front összeomolhat, ha elhagyják a várost – írta a hvg.hu egy a Twitteren terjedő videóra hivatkozva.
2023. 03. 05. 12:38









