téli olimpia

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfőn nem titkolta, hogy új információk birtokába jutott, s erről már tájékoztatta is a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), ezért lesz ismételt analízis. Tavaly a NOB a 2008-as pekingi nyári játékok mintái közül többet újravizsgáltatott, ennek nyomán öten akadtak fenn CERA-val. A sportolóktól levett mintákat nyolc évig őrzik, és szükség esetén [...]
2010. 05. 10. 16:35
A helyi média értesülései szerint Li Jung Szút és Kvak Jun Dzsit még szerdán értesítették arról, hogy a gyanú szerint márciusi versenyeken manipulálták a végeredményt. A két versenyzőnek hét napja van a fellebbezésre. A februári vancouveri téli olimpián Li aranyérmes volt férfi 1000 és 1500 méteren, s Kvakkal együtt tagja volt a második helyen zárt [...]
2010. 05. 06. 10:09
A 24 esztendős sportoló február 25-én a hatodik helyen végzett a lengyel női váltóval 4×5 km-en, az ez után adott mintájában azonban eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak. A NOB a 4×5 km-en szerepelt staféta mellett a korábban sprintben rajthoz állt csapat eredményét is törölte, mert ennek is tagja volt Marek. A doppingvétséget elkövető sífutót egyéniben elért [...]
2010. 04. 29. 18:00
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előkészületeket ellenőrző bizottságának vezetője szerdán úgy nyilatkozott, a 2014-es téli játékokra való felkészülés a legtöbb szempontból megfelelően halad az oroszországi Szocsiban. Jean-Claude Killy a Fekete-tenger partján kijelölt terület bejárását követően azt mondta, az előrelépés jelentős mértékű. Az olimpiai létesítmények szinte a semmiből épülnek fel Szocsiban. Killy videókapcsolaton keresztül megosztotta észrevételeit [...]
2010. 04. 14. 18:10
Ezt állítja Svein Romstad, a Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) főtitkára a tragédia okainak kiderítésére hívatott vizsgálat eredményeire alapozva. Megjegyezte: a február 12-én történt balesetet nem lehetett előre látni. A vizsgálati dokumentumot még a héten lezárják, és elküldik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A 21 évet élt Kumaritasvili az edzésen, 145 km-es óránkénti sebességgel száguldva kirepült a [...]
2010. 04. 08. 11:27
A FIL ezzel az összeggel akar hozzájárulni, hogy a szerencsétlenül járt sportoló hozzátartozói felújíthassák évekkel ezelőtt leégett házukat. “A grúz szövetségtől értesültünk arról, hogy a családnak nagy szüksége van a pénzre – áll a FIL csütörtöki közleményében. – Néhány éve házuk teljesen leégett, s a felújítást elsősorban fiúk segítségével tudták megkezdeni, ám még mindig rengeteg [...]
2010. 03. 11. 14:13
Azért menesztették, mert katasztrofális teljesítményét még tetézte, hogy hazatéréskor az amerikaiak sapkájában díszelgett. Kína férfi curlingcsapata a múlt havi olimpián kilenc meccséből hetet elvesztett, és mindössze kettőt tudott megnyerni, így már az első körben távozni kényszerült a játékokról. Olimpiai teljesítménye miatt Wangot kizárták a visszatérőket ünneplő pekingi bankettről. “Ezt még Vancouverben eldöntöttük – nyilatkozta Li [...]
2010. 03. 09. 13:30
Jü Cej-csing (Yu Zaiqing) sportminiszter-helyettes az egyik pekingi lapban bírálta a női 1500 méteren és a 3000 méteres váltóval is győztes 18 esztendős versenyzőt, aki még Kanadában azt mondta: reméli, hogy diadala révén munkanélküli szüleinek könnyebb lesz az élete. Lányuk egyéni aranyérme után a szülők a csangcsuni hatóságtól egy 94 négyzetméteres lakást kaptak, amelynek értéke [...]
2010. 03. 08. 10:29
Olvasói sztorik