Sport

Együtt indulhat a két Korea női csapatai az olimpiai hokitornán

A dél-koreai sportminiszter-helyettes javaslatot tett arra, hogy a februári, phjongcshangi téli olimpián Dél- és Észak-Korea közös női jégkorong-válogatottat indítson. A tervet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is megvitatja.

Ro Tae Kang a két Korea közötti sporttémájú megbeszélésen javasolta, hogy az olimpián házigazdaként szereplő dél-koreai válogatott helyett közös csapat lépjen jégre. A felvetést egyelőre a Koreai Köztársaságban sem fogadták örömmel, a kritikusok szerint az észak-koreai játékosok helyeket vennének el a dél-koreaiaktól, és ráadásul a játékosok sem tudnának összeszokni a tornáig hátralévő közel egy hónap alatt. A sportminiszter-helyettes ötlete szerint a NOB nem az eredetileg kiírt 23, hanem például 35 fős keretet engedélyezhetne az olimpiára.

Nem csak most, hanem a háttérben már régóta folynak az egyeztetések a közös csapatról. Minden fontos dologban a NOB dönt majd, természetesen egyeztetve az IIHF-fel

– mondta az Magyar Távirati Irodának Kolbenheyer Zsuzsanna, az IIHF vezető testületének, a tanácsnak magyar tagja, aki az olimpián a női hokitorna főnöke is egyben.

A Koreai NDK-ból egyetlen sportoló sem szerzett olimpiai indulási jogot, ugyanakkor műkorcsolyában ketten szabadkártyát kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik