Sport

Hivatalos: ennyi észak-koreai lesz ott a téli olimpián

Három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián – jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. A sportvezető Lausanne-ban úgy fogalmazott, köszönettel tartozik a két ország kormányának, amiért meg tudtak állapodni a versenyzők dél-koreai részvételéről.

A mai nap fontos mérföldköve egy hosszú útnak. A NOB 2014 óta dolgozott ezen a különleges helyzeten, de ez a megállapodás az elmúlt hetekig lehetetlennek tűnt

– mondta Bach a NOB szombati közleményében. Hozzátette, bízik abban, hogy az olimpia egy fényesebb jövő kapuja lesz a félsziget számára.

Az északiak rövidpályás gyorskorcsolyában, sífutásban és alpesi síelésben lesznek érdekeltek az ötkarikás játékokon, míg a női jégkorongtornán a déliekkel közös csapatot indítanak.

A NOB közleménye kiemeli, hogy a megnyitóra együtt, a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt vonul majd be a két ország csapata. A lobogót két sportoló – egy észak- és egy dél-koreai résztvevő – közösen viszi majd.

A sportolók mellett 24 észak-koreai edző és hivatalos küldött, valamint 21 újságíró is ott lesz a február 9. és 25. közötti ötkarikás játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik