A főpolgármester a Facebookon nem értette, mi a baj a reggel 7 órai kezdéssel. A rádióban arra is utalt, hogy ellenzéki vezetés nem kapna támogatást a kormánytól.
Magyarország és Horvátország közösen rendezi a decemberi kontinenstornát: a jegyeket már árulják, a városok készen állnak, a magyar válogatott 80 százalékban teljes.
A fővárosra tolták a 3-as metró felújítását. Arra kapott csak engedélyt Tarlós, hogy felvegyen hitelt, de egyelőre erre nincs állami garancia, még egyeztetnek róla.
A teljes, vagyis a 17 kilométeres vonalat, a biztonsági berendezéseket és az állomásokat is érintő felújítás 2018-ra, de inkább 2019-re valósulhat meg.
Csak 10 napja tudta meg, hogy ő a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, de máris úgy érzi, nőtt a támogatói száma. Falus Ferenc a terveiről beszélt a Hír24-nek. Interjú.