szőlő utcai javítóintézet
Nem kampányeseményre jöttünk ma, nem zászlókat lengetni, pártokat ünnepelni, vagy éppen szidni.
Megköszönte, hogy hidegben, sötétben, munkanapon álltak ki a bántalmazott gyerekek mellett.
Rengetegen vannak, talán ez az eddigi legnagyobb tüntetés a Várban.
A Partizán élő bejelentkezése szerint sokan eleve a Sándor-palota elé mentek, többen várnak a téren, miközben karácsonyi zene szól.
"Ne általánosítsanak néhány eset alapján".
De a Lánchíd keskenyebb, mint a többi Budapesti híd, még a Margit-hídnál is, ezért itt lassan tudnak majd átmenni, feltorlódik a tömeg a pesti oldalon.
De a Lánchídon is sokan vannak már.
A Tisza elnöke és Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes és pszichológus együtt vezetik a menetet, több másik emberrel egy molinót tartanak, amelyen az szerepel, hogy
Török Gábor politikai elemző szerint a Szőlő utca kifejezetten veszélyes téma a Fidesznek karácsony előtt.
Miután nyilvánosságra került a videó, melyen Kovács-Buna Károly súlyosan bántalmaz egy rábízott fiatalt, Gulyás Gergely a kormányinfón úgy fogalmazott: a Szőlő utcai intézet nem árvaház, hanem javítóintézet, ahová bűnelkövetők kerülnek.
A Partizán élő bejelentkezéséből látszik, hogy kicsit más ez a tüntetés, mint a Tisza korábbi eseményei.
Egy csapat ifjú punk a Hétköznapi Csalódások Viktor című számának éneklésével hangolt a vonulásra.
Miközben a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az Igazságügyi Minisztérium szeptemberben készült jelentésében leírtaknak megfelelően a Szőlő utcai ügynek nincsenek kiskorú áldozatai, Dobrev Klára DK-enöknek és Juhász Péter influenszernek több tanú és korábbi áldozat is beszélt arról, mik történtek a Juhász Péter Pál által vezetett intézetben.
Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet akkori igazgatóját, illetve élettársát, aki egyben az alkalmazottja is volt, május végén tartóztatták le, emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel való visszaélés gyanújával.
Mindössze 2 fok, ha hinni lehet a meteorológiának, mégis rengetegen gyülekeznek a Deák téren.
Magyar Péter szerdán jelentette be a szombati demonstrációt, miután Juhász Péter, az Együtt volt elnökéből lett politikai tartalomgyártó kedden nyilvánosságra hozott egy videót, amin az látható, hogy Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, egy feleltetés során kirángat egy fiatalt a padból, majd rátapos a földön fekvő fiúra és bele is rúg egyet.
Magyar Péter pártja a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások napvilágra kerülése után hirdetett demonstrációt.
Rácáfolva az utóbbi hetek kormánykommunikációjára pénzügyi védőpajzs nincs, kiskorú áldozatok viszont vannak a Szőlő utcában. A két ügyet összekapcsoló hiányzó politikai felelősségtől aztán Orbán Viktor köztársasági elnöki víziójáig jutott Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Kerner Zsolt az aktuális Háromharmadban.
Videó
A kormány is csak a sajtóból értesült a videóról, amin Kovács-Buna Károly megtapos egy fiatalt a Szőlő utcában.
A felvételen egy fiatal fiút fenyegetnek.
Szűcs Balázs „csendes szobát” működtetett.
Ezzel hat főre nőtt a rács mögött karácsonyozó gyanúsítottak száma. Egy fő házi őrizetben tölti az ünnepeket.
Nyilvánvaló tényekről és hangulatkeltésről is ír Sulyok Tamás.
Csokorba szedtük a Szőlő utcai megrázó eseményekkel kapcsolatos égető kérdéseket, és igyekszünk megválaszolni őket.