székesfehérvár

Szabad Színház a belvárosban (Szabad Színház a belvárosban)
A székesfehérvári Fő után eltűnt egy bank, és helyére a Szabad Színház társulat költözött. Vágyaik, terveik felforgatják a már szunnyadni sem akaró Belvárost.
2014. 01. 12. 00:56
Vasárnaptól május 27-éig a Kerepesi úton átívelő "Százlábú híd" felújítása miatt mintegy harmadával csökken a Keleti pályaudvar kapacitása, ezért a vonatok egy részét más fővárosi pályaudvarokra, illetve vasútállomásokra irányítják
2014. 04. 10. 12:44
Az emlékév Szent Istvánról és annak városáról szól. Az esztendő legsűrűbb hónapja augusztus volt Székesfehérváron, ami után értékelést kértünk a város polgármesterétől. Itt azt is megtudtuk, hogy a szóbeszéd ellenére ismét ringbe száll Cser-Palkovics András a jövő évi választáson a polgármesteri székért.
2013. 09. 03. 08:00
ottusa(960x640)(1).jpg (öttusa, )
Székesfehérvár a házigazdája július 25-e és július 31-e között a Junior Férfi – Női Öttusa Világbajnokságnak. A rangos rendezvényre öt kontinensről, összesen 30 országból érkeznek versenyzők, az eseményt az Alba Volán SC és a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztálya szervezi.
2013. 07. 22. 15:58
A Múzeumok Éjszakája nagyszabású programsorozatot 2003 óta rendezik meg, amolyan „könnyed, nyáresti kirándulásként”. Az év legrövidebb éjszakája, a Szent Iván-éj apropóján évente tízezrek látogatják országszerte az éjszaka nyitva tartó múzeumokat, művelődési intézményeket.
2013. 06. 17. 13:43
Székesfehérvári Hétvégét rendeznek május 4-én és 5-én a budaörsi Kika áruházban. A vásárlók megismerhetik a 2013-as Szent István Emlékév programjait, kosztümös élményfotózáson vehetnek részt, valamint megtudhatják, hogy milyen turisztikai látványosságok és rendezvények várják őket az egykori koronázóvárosban.
2013. 05. 01. 01:18
Olvasói sztorik