Sportmix

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter 300 ezer forintos támogatásban részesítette Baranyai János súlyemelőt, aki a pekingi olimpián súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, szakítás közben kifordult a jobb könyöke.
2009. 01. 26. 18:20
A nemzetközi szövetség (FIDE) megszüntette az eljárást a doppinggyanúba keveredett ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben, és helyben hagyta a drezdai olimpia végeredményét, ekképp a magyar férficsapat sem került előrébb.
2009. 01. 23. 07:59
Az idén már nem versenyez, így kihagyja a nyári világbajnokságot is, ám még nem vonul vissza Laure Manaudou, a franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója.
2009. 01. 22. 16:37
Hazaérkezett a torinói Európa-bajnokságon egy-egy arany- és ezüst-, valamint hat bronzérmet nyert magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott, amely a szakvezetés szerint eddigi legnagyobb sikerét érte el.
2009. 01. 19. 18:25
A mezőnnyel együtt, 64.-ként érkezett célba az amerikaiak élő kerékpáros legendája, Lance Armstrong, aki karrierjét három év kihagyás után újrakezdve Ausztráliában szállt először nyeregbe, majd elégedetten nyilatkozott a verseny után.
2009. 01. 18. 16:09
Továbbra sem dőlt el, hogy Nagy Tímea meddig folytatja a versenyzést, egyelőre az biztos, hogy a kétszeres olimpiai aranyérmes, világbajnok párbajtőröző nem indul a hétvégi budapesti Grand Prix-n.
2009. 01. 14. 16:49
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a csúcsdöntés elmaradt, de így is voltak akik közel hatvannal szörföztek a tó jegén. Nézze meg videónkat a sebesség-csúcsdöntési kísérletről!
2009. 01. 12. 11:15
Elhunyt Németh Pál atlétaedző, a szombathelyi Dobó SE legendás trénere - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Atlétikai Szövetség.
2009. 01. 09. 18:46
Idén összesen 4,2 milliárd forinttal több jut állami forrásból a versenysportra az olimpiai sportágakban, ez 59 százalékos növekedést jelent a 2008-as adatokhoz képest - jelentette be Gyenesei István.
2009. 01. 08. 13:00
A negyedik helyen halad a Vendée Globe föld körüli szóló vitorlásversenyen a francia Vincent Riou (PRB), aki kedden a Horn-fok közelében megmentette honfitársa életét. Jean Le Cam (VM Matériaux) órákon keresztül a felborult hajója belsejében húzta meg magát, a hírek szerint jól van.
2009. 01. 07. 10:45
Olvasói sztorik