sír
Drágállta a temetést, ezért inkább maga ásta ki édesanyja urnasírját egy asszony Albertirsán. De a temető gondnoka rendőrt hívott.
2013. 10. 29. 20:48
Egy szegedi temetésen a sírásók arra hivatkozva, hogy nincs kifizetve, nem akarták a sír fedlapját visszatenni a szertartás végén.
2013. 08. 28. 09:20
Egy temetőben dolgozó férfi és két civil ruhás rendőr fogott el egy 14 éves fiút, aki egy sírt gondozó nő mellől lopta el a táskát. Szegeden.
2013. 06. 28. 12:00
Egy fiatal lány holttestét ásták ki Orosházán, akinek a sírja csodával határos módon több mint 1800 évig háborítatlan maradt.
2012. 05. 20. 08:46
Több mint húszmillió forintból újulnak meg az Alsóvárosi temető világháborús sírjai Veszprémben. Ezt Brányi Mária alpolgármester jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2012. 04. 02. 16:41
Jonathan Ive a kitüntetést az Apple-kütyükben is megjelenő, a forma és funkció közötti szoros viszony megvalósításáért kapta.
2012. 01. 02. 08:01
A hadisir.hu címen elérhető honlap, amelyen az érdeklődők a második világháborúban elhunyt, de ismeretlen helyen nyugvó rokonaik után kutathatnak.
2011. 12. 11. 12:00
Ismét egy, a jó ízlés határait feszegető reklám kerül terítékre, amely kenetteljes gúnnyal értelmezi újra a barátság fogalmát.
2011. 08. 31. 17:27
Harminc viking sírt tártak fel Norvégia déli részén egy útépítést megelőző leletmentő ásatások során. Még három vasfejsze is előkerült.
2011. 08. 05. 08:03
Fülöp apostol sírját találták meg állításuk szerint olasz régészek Törökország nyugati részén. A temetkezési helyet még nem nyitották fel.
2011. 07. 27. 14:13
Yoav Maden nem tudta eldönteni, mi álljon édesanyja sírkövén, úgyhogy inkább okostelefonokkal beolvasható QR-kódot helyezett el az emlékhelyen.
2011. 07. 15. 11:20
A temetkezés módjából arra következtetnek, hogy egy gazdag ember sírját tárták fel Bajorországban.
2011. 07. 14. 09:34
A Pest megyében április elején talált lelet kiemelkedő jelentőségű, a Kárpát-medence területén mindez idáig alig két tucat hasonló tárgy ismert.
2011. 04. 12. 13:36
Kelta fejedelemsírt találtak Németországban. A sírbolt akkor volt, hogy csak daruval tudták elszállítani.
2010. 12. 29. 08:59
Virág, mécses vagy koszorú helyett pisztolyt vitt egy nő egy sírra, hogy megtisztuljon a lelke.
2010. 11. 28. 08:26
Egy életem, egy halálom - twitter, facebook, lájkolások.
2010. 11. 11. 13:06
Hirdetésekben a hozzátartozók maradványaival együtt árulták a sírhelyeket Nagyatádon.
2010. 11. 06. 10:48
Csin császár sírboltját nyugati mintára építették.
2010. 10. 28. 07:52
Hétfő délután érkezett a bejelentés a kapuvári rendőrségre, hogy a kisfaludi temető egyik sírjára ismeretlen elkövető egy levágott kecskefejet tett. Az állat fejét félig földdel betemetve a család egyik tagja találta meg a síron – írja a kisalfold.hu. A sírban eltemetett bácsi a helybéliek véleménye szerint életében soha nem ártott senkinek, a településen köztiszteletnek örvendő, [...]
2010. 09. 22. 10:14
A 17 éves garadnai fiú azért ragadott ásót, mert úgy tudta, hogy az elhunyttal jelentős értékeket, egyebek mellett készpénzt is eltemettek.
2010. 06. 02. 10:12