robbanás

Miskolc perecesi városrészéből érkezett a bejelentés kedd este, hogy egy társasházban robbanás történt, és az egyik lakás ablakán át füst szivárog – mondta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kiderült, hogy a lakás bérlője, egy 52 éves férfi öngyilkossági szándékkal engedte ki a gázpalackból, és lobbantotta lángra a gázt. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították [...]
2010. 08. 18. 11:03
Tizenegy csecsemőt súlyos égési sebekkel szállítottak át egy másik kórházba, állapotukat stabilizálták. Riasztották az égési sérülésekkel foglalkozó orvosokat, a sebészeket és a plasztikai sebészeket, mivel a csecsemők testfelületének körülbelül 50 százaléka megégett. A tüzet feltehetően egy klímaberendezés robbanása okozta a második emeleten, amelynek elektromos kábelét nem megfelelően szerelték be. Az ügyészségi vizsgálatból kiszivárgott, hogy két [...]
2010. 08. 17. 10:12
Szabó Miklós polgármester elmondta: három lakást érintett súlyosan a robbanás, mindegyikben egy-egy ember lakott. Azt, akinél a robbanás történt, a győri kórházban ápolják, a szomszédok egyike a rokonához ment, így egyetlen lakónak kellett önkormányzati szükséglakást biztosítaniuk. A polgármester a tűzoltóktól úgy tudja, hogy annak a lakásnak az ajtaján, amelyben a detonáció történt, cédula figyelmeztetett a [...]
2010. 07. 21. 15:03
A házból az összes lakót ki kellett költöztetni, és míg az épületet teljesen rendbe nem hozzák nem is térhetnek vissza otthonaikba. Az épület földszintjén üzletek vannak, az emeleten három lakás, azok egyikében történt a detonáció. A robbanásban egy középkorú nő sérült meg súlyosan. Az egyik emeleti lakásban történt a robbanás, és mivel a tűzoltók épségben [...]
2010. 07. 21. 08:43
Olvasói sztorik