Közélet

Robbanás Zalaegerszegen: Győrbe szállították a sérültet

A szerencsétlenül járt család tagjai állítólag világháborús fegyvereket, lőszereket, robbanóeszközöket gyűjtöttek.

Győrbe szállították még az éjszaka azt a fiatalembert, aki súlyos sérüléseket szenvedett a Zalaegerszegen hétfő este történt, halálos áldozattal járó robbanásban – közölte a Zala Megyei Kórház kedd délelőtt az MTI érdeklődésére. Kádasi János, a baleseti sebészet főorvosa elmondta: a fiút súlyos égési sérülésekkel szállították be a mentők. A sebeit ellátták, de miután nemcsak felületi, hanem mélyebb égési sérüléseket szenvedett, még éjszaka Győrbe vitték tovább, ahol speciális ellátásban tudják részesíteni.

A rendőrség időközben a korábbi információkat pontosítva azt közölte: a sérült 19 éves.

A detonáció helyszínén az MTI tudósítójának több környékbeli lakó is elmondta, hogy hallottak a szerencsétlenül járt család gyűjtőszenvedélyéről. Volt arról információjuk, hogy világháborús fegyvereket, lőszereket, robbanóeszközöket kutattak fel és tartottak otthonukban.

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd reggel a helyszínen arról beszélt, hogy robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik