repülőgép-szerencsétlenség
Nemzeti gyásznapot hirdetett meg hétfőre Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség
2016. 12. 25. 21:08
Négyen az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy nem szállnak fel a Kolumbiában lezuhant repülőgépre
Így a hatóságok 75-ről 71-re helyesbítették az áldozatok számát.
2016. 11. 30. 06:45
Kikötői darunak ütközött és lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap a Bahamákon, a balesetben a magángép minden utasa és a pilótája is meghalt.
2014. 11. 10. 08:41
Az Air France 2009-ben lezuhant gépe pilótáinak hibáját támasztja alá az a hangfelvétel, ami most került nyilvánosságra. Az egyik pilóta azt kiáltotta, hogy le fognak zuhanni.
2014. 10. 14. 21:13
Egy repülő rázuhant Budapestre, egy másikat valószínűleg lelőttek. A magyar légitársaság gépei összesen hat alkalommal szenvedtek halálos áldozatot követelő balesetet.
2014. 10. 04. 16:30
Több mint kétszer annyi halálos áldozata volt az utóbbi napok három súlyos tragédiájának, mint ahányan tavaly életüket vesztették repülőgép-szerencsétlenségben.
2014. 07. 25. 13:34
A tragédiának van egy túlélője. A gépen, ami nem sokkal a felszállás után zuhant le ejtőernyősök utaztak.
2014. 07. 05. 19:46
Lezuhant egy utasszállító repülőgép kedden a kazahsztáni Almati közelében.
2013. 01. 29. 11:50
Öt ember meghalt, amikor az őket szállító kis repülőgép lezuhant Grenoble közelében - közölte szombaton a helyi rendőrség.
2013. 01. 05. 17:11
A kisgép félúton volt Észak-Szumátra és Aceh tartomány között, amikor elvesztette kapcsolatát a légi irányítással.
2011. 09. 29. 07:59
A repülőgép-szerencsétlenséget szenvedő Lokomotiv Jaroslavl jégkorongcsapatára emlékeztek Minszkben, az elmaradt bajnoki helyszínén.
2011. 09. 09. 17:08
A roncsokat az orosz Távol-Kelet Oszmucsan települése közelében fedezték fel szerdán a helikopteres keresők.
2011. 08. 10. 12:22










