Közélet

Kamerák rögzítették a repülő lezuhanását

tu-204 repülőgép-baleset (tu-204 repülőszerencsétlenség, )
tu-204 repülőgép-baleset (tu-204 repülőszerencsétlenség, )

A repülőtér nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, amelyek rögzítették a szerencsétlenséget. A pilóta életét vesztette.

Írtunk már a repülő lezuhanásáról. A gépen hárman utaztak, a pilóta a helyszínen meghalt, a két utas pedig megsérült, miután az Egyesült Államokban, a Colorado állambeli Aspen repülőterén leszállás közben a földhöz csapódott és felgyulladt.

A szerencsétlenségnek több amerikai híresség is a szemtanúja volt, LeAnn Rimes countryénekesnő azt írta a Twitteren, hogy „borzalmas légi katasztrófának voltunk a szemtanúi az Aspen repülőtéren”. Kevin Nealon amerikai komikus több üzenetet is megosztott a balesetről. Azt írta, hogy leszállás közben borult lángba a magángép. Később hozzátette, hogy lezárták a repteret, és hogy „miután ezt végignézte, inkább hazavezet Los Angelesbe”.

A reptér most nyilvánosságra hozta az infrakamerák felvételeit, amin jól látszik, hogy öt kamera is rögzítette az esetet, a 2-es és az 5-ös kamera felvételein jól látszik, hogy egy rosszul sikerült manővert követően a gép távolodni kezd a kifutópályától, majd hirtelen visszazuhan, majd egyből lángba is borul.

Hősként ünneplik a reptéri alkalmazottat

Az Aspen Times idéz egy reptéri alkalmazottat, a 27 éves Kirk Schoenthalert, akinek a gyors közbelépésének köszönhetően sikerült elkerülni a nagyobb szerencsétlenséget. Ő, amikor látta, hogy rosszul sikerült a leszállási manőver, rögtön az egyik tűzoltóhoz rohant, a becsapódás után pedig egyből a helyszínre siettek. Schoenthaler elkezdte oltani a tüzet, így amikor a mentőegységek a helyszínre érkeztek, rövid időn belül kimenthették a túlélőket. A reptéri alkalmazottat most egész Amerikában hősként ünneplik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik