poszt itt

Vurstli, hajdan. Sátor, kis belépődíj, de díj, özönlenek a nézők, a felirat csábító: „Itt látható a fekete pár duc”, s valóban, a földbe ásva két fekete villanydúc-darab, meg lehet nézni, ki lehet haladni. Vagy, tán ugyanott, ugyanúgy: „Itt látható a magyarok bejövetele”...

Ha én fideszes lennék (voltam, az elején, de midőn kiderült, hogy a pillanatnyi első miniszter úr egyszerre riszál balfelé és jobbfelé, libsit játszik, miközben az emdéeffel risztel és a pártháznak kapott tiszti klubot épp’ eladja, hogy abból aztán kistafírozzon ezt-azt, akkor kiléptem, épp’ húsz éve.

A vulkán lávát és gázokat lövell ki, az emberek meg csak nézik, és nem tudnak vele mit kezdeni.

A bélyeg 1942. május 24-én egy budapesti postahivatalban került megnyalásra.

Aszongya az első miniszter úr, hogy Demoklész kardja. Ez tényleg a felcsuti tizenhatos IQ szintje, a zöldséges, aki azt mondja, mijen jó, hogy mink megengedhessük magunknak eztet, veszek is egy milánói vénuszt a piacon, ráteszem a komondor számítógépre,...

Ilyen széles alapokon nyugvó, kapuzárás utáni farost-cica kopogtat rurális ajtómon, írnám alá az újabb ilyen rezsicsökkentési izét. Mi? Mimi? Mondok Ez ugye egyrészt piacellenes, másrészt ki az a gabornya gyüvőtin, aki nem írja alá, ha azt kérdik: akarja-e hogy olcsóbb legyen holnaptól a brúgó, legyen ingyenebéd és nemzeti szexmasszázs?