Váratlanul leváltották a lenta.ru vezető orosz hírportál főszerkesztőjét, a feltételezések szerint amiatt, hogy az ukrán Jobboldali Szektor kijevi vezetőjével készített interjút.
Függetlenségi nyilatkozatot fogadott el a krími törvényhozás, miközben egy 100 páncélosból álló orosz konvoj indult útnak a Krímen belül. Ukrajnában mozgósították a tartalékosokat.
Több mint 46 ezer ember vett részt több orosz nagyvárosban a Krím félsziget Ukrajnától való elszakadását támogató hétfői tüntetésen, míg az ukrajnai orosz katonai beavatkozás ellen aznap csupán száz-egynéhányan tüntettek Moszkvában.
Az Európai Unió (EU) az Ukrajnában történt orosz katonai akciók miatt újabb szankciók bevezetéséről dönt, előreláthatólag egy hét múlva, március 17-én - vált ismertté hétfőn brüsszeli diplomáciai forrásból
Öten a helyszínen meghaltak, tízen megsérültek, amikor egy szórakozóhely előtt várakozó tömegbe hajtott egy személygépkocsi vasárnap hajnalban Voronyezsben.
Mivel Oroszországot szoros kereskedelmi kapcsolatok fűzik az EU-hoz és az Egyesült Államokhoz, az utóbbiak szankciói nemcsak Moszkvát, de a nyugati országokat is súlyosan érintheti – írj az rt.com orosz hírportál elemzésében.
Az Európai Unió felfüggeszti Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, valamint az új kétoldalú szerződést célzó megbeszéléseket - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
A krími tatár kisebbség nem ismeri el törvényesnek az Oroszországhoz való csatlakozásról tervezett népszavazást, és a nemzetközi közösséghez fordul segítségért - közölte csütörtökön az egyik vezetőjük.
Az orosz hadiflotta két saját hajójának felrobbantásával állja el a Krím félsziget egyik öblének kijáratát, megakadályozva ezzel az ukrán flotta egy részének kifutását a Fekete-tengerre.