Nagyvilág

Nem zárják el a gázcsapot az oroszok, de árat emelnek

Az ukrán kormányfő Amerikába készül a krími helyzet megvitatására, az EU szerint pedig Oroszország nem zárja el a gázt.

“Az Egyesült Államokba utazom, hogy magas szintű találkozókon vitassam meg a bilaterális és multilaterális kapcsolatainkban kibontakozó feszült helyzet megoldását” – mondta Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő Kijevben, a vasárnapi kormányülés kezdetén. A látogatás pontos dátumáról és az utazás részleteiről nem közölt további információt.

Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa közben azt mondta a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a Gazprom a gázszállítások folytatásában érdekelt, mert különben nem térülnek meg a beruházásai. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig tudja, hogy az országnak szüksége van a földgáz-értékesítésből származó bevételre – fogalmazott Günther Oettinger.

Az orosz állam a kilencvenes évek végén fizetésképtelenné vált, ami “nem volt annyira régen”, hogy a moszkvai vezetés elfelejthetné – mondta az uniós biztos. A szállítások esetleges leállítása az EU egészét tekintve “a fogyasztás 14 százalékát érintené” – tette hozzá kiemelve, hogy jobb a helyzet, mint 2009-ben, amikor a Gazprom és Ukrajna vitája miatt ellátási válság alakult ki. A tél enyhe volt, ezért eleve több tartalék van a tárolókban, mint egy évvel korábban, az öt évvel ezelőtti válság hatására pedig végrehajtottak egy sor reformot. Így egyebek között valamennyi tagországnak kötelező legkevesebb 30 napi fogyasztást fedező stratégiai tartalékot képezni – fejtette ki.

Ugyanakkor az esetleges gazdasági szankciók miatt az ukrajnai válság komoly veszély, hiszen Moszkva ellenintézkedésekkel válaszolhat a nyugati szankciókra, ami az orosz és az uniós gazdaság szoros kapcsolata miatt hátráltathatja a kilábalást válságból – mondta Günther Oettinger.

A Gazprom megemeli az Ukrajnának szállított gáz árát

A Gazprom valószínűleg a második negyedévben megemeli az Ukrajnának szállított földgáz árát – idézte az Interfax hírügynökség az ukrán energiaügyi miniszter vasárnapi kijelentését.

Oroszország még decemberben csökkentette az Ukrajnának szállított földgáz árát ezer köbméterenként mintegy 400 dollárról 268,50 dollárra azt követően, hogy Ukrajna az európai uniós társulási szerződés helyett az Oroszországgal folytatott kapcsolatok megerősítése mellett döntött.

„A második negyedévben 368,50 dolláros gázárra számítunk” – mondta Jurij Prodan energiaügyi miniszter újságíróknak vasárnap.

Motoros tüntetők az egységes Ukrajnáért

Kárpátaljai motorosok tüntettek vasárnap Ungváron Ukrajna területi egységének és békéjének megőrzése mellett, és tiltakoztak krími társaik szakadárokat támogató megnyilvánulásai ellen.

A Kárpátalja különböző részeiből érkezett motorosok a városközpontban lévő Petőfi téren gyülekeztek, majd ukrán nemzeti színű zászlókkal fellobogózott járműveikkel végigvonultak Ungvár főbb útjain. Az akció zárásaként a mintegy félszáz motoros az ungvári temetőben megkoszorúzta a balesetben meghalt társak sírjait.

Nem politizálnak

Olekszandr Szuhan, az ungvári motoros szövetség elnöke a sajtónak elmondta, hogy a felvonulással a kárpátaljai motorosok Ukrajna területi integritása, az ország keleti és nyugati része közötti béke megőrzése melletti kiállásukat demonstrálták. Azt is közölte, hogy szerinte a motorosoknak tartózkodniuk kellene a politizálástól, ezért felvonulásukkal egyúttal tiltakoztak a Kelet-Ukrajnában is sok taggal rendelkező, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szoros kapcsolatokat ápoló Éjszakai Farkasok oroszországi motoros klubnak az ukrajnai szeparatistákat támogató krími tevékenysége ellen.

Az orosz klub Krím Ukrajnától való elszakadását támogató tagjai február végén védelmük alá vették a szevasztopoli kormányzati épületet az Európa-párti tüntetőkkel szemben, és Viktor Janukovics volt ukrán elnök melletti motoros felvonulásokat szerveztek kelet-ukrajnai városokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik