önkormányzati választás 2014
Lóhoz hasonlítja magát a zokni-papucsban nyakon öntött Falus Ferenc.
A radikális párt a külföldiektől továbbra is pénzt kérne.
A szocialisták az utolsó pillanatban rúgták fel a megállapodást, ezért maradtak ki.
Az LMP átláthatóvá tenné az önkormányzatok közbeszerzéseit, független monitorszervezeteket szeretne a pályázatok kiírásától egészen a döntésekig.
Az elmúlt éveket a városrész legrosszabb időszakának nevezte a baloldal polgármesterjelöltje.
Így is biztosan vezet azonban Fidesz, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM.
Akár a főpolgármesterségért is indulhat valaki, annak ellenére, hogy nincs lakcíme. Voksolni viszont nem voksolhatnak.
Az Együtt-PM társelnöke szerint a szocialista pártból többen politizáltak ilyen hangnemben velük, és a Demokratikus Koalícióval szemben is.
A háromszázból még két önkormányzati körzetről vitatkoznak.
A pártszövetség sajnálja, hogy a szocialisták felrúgták a megállapodást, önállóan indulnak az önkormányzati választáson. Falus Ferenc csak akkor indul, ha közösen jelöli a három párt.
A részleteket várhatóan szerdán hozzák nyilvánosságra - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke, aki szerint Tarlós István főpolgármester méltó ellenfelet kaphat. A hvg.hu már tudni véli, kicsodát.
Október második hétvégéjén döntünk a helyi képviselőkről.