Belföld

Nőtt a voksolási kedv, de lustulnak a Fidesz-szavazók

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2014. 08. 14. 14:26

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzésben az olvasható: bár egyelőre még csak az önkormányzati választások jelöltállítási fázisa zajlik, a választópolgárok az elmúlt egy hónapban aktivizálódtak. Ez egyrészt kifejeződik a biztos részvételt ígérők 44-ről 48 százalékra történő emelkedésében, másrészt a pártpreferenciával nem rendelkezők 34-ről 30 százalékra való csökkenésében.

A pártok felé fordulásnak ezúttal az ellenzéki erők a haszonélvezői – áll az elemzésben, amely szerint az MSZP a múltkori 10-ről 12 százalékra bővítette a táborát, a DK és az Együtt-PM pedig 2-ről 3 százalékra növelte támogatottságát. Az LMP maradt 3, a Jobbik 12 százalékos. A Fidesz támogatóinak aránya sem változott az elmúlt egy hónapban, a választókorú népesség 33 százalékára számíthat, és ezzel továbbra is jelentős előnye van a többiekkel szemben.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 49 százalékon áll, a Jobbik 19, az MSZP 18 százalékos. A bejutási küszöbre ért a DK, az Együtt-PM és az LMP 3-3 százalékos az aktív és eltökélt szavazói körben.

Lustulnak a Fidesz-szavazók

Az Ipsos azt közölte: a Fidesz fölényesen vezeti a pártok rangsorát, de a nyáron két negatív jelenséggel kellett szembesülnie. A választási győzelem okán “odacsapódó” szavazókat gyorsan elvesztette, most pedig szavazótáboruk rendszerint kimagasló részvételi hajlandósága csökkent jelentős mértékben (70-ről 61 százalékra). A választási kedv mérséklődése különösen a 35 év alatti, a középrétegekhez tartozó és a vidéki Fidesz-szavazókra jellemző. Az aktivitás visszaesésének következménye, hogy a kormánypárt támogatottsága a biztos pártválasztói körben 56-ról 49 százalékra szűkült – írta az Ipsos.

Az MSZP két hónappal ezelőtt történelmi mélyponton volt, azóta viszont araszol felfelé. A júniusi 8-ról a mostani 12 százalékra történő emelkedés elsősorban az 50 év felettieknek és a szakmunkás képzettségűeknek köszönhető – ezekben a csoportokban 7-8 százalékponttal bővült a szocialisták támogatottsága az Ipsos adatai alapján.

A közvélemény-kutató megállapította, hogy a többi párt tábora a választások óta lényegében változatlan, legfeljebb szavazóik lelkesedésében, részvételi szándékában vannak hullámzások. Ebben a hónapban a Jobbik és a DK támogatóinak aktivitási szintje a legmagasabb (kétharmaduk biztosan menne voksolni), az LMP-seké a leginkább visszafogott (46 százalékuk ígéri, hogy mindenképpen szavazna).

Polgármesterségről is dönthet a pártpreferencia

Az önkormányzati választásokon a pártszimpátiák alapvetően a megyei közgyűlések összetételét meghatározó listás szavazásokat befolyásolják majd, a többi leadandó voksra kisebb lesz a hatásuk. Ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján még az is valószínű az Ipsos szerint, hogy a pártpreferenciák szerepet játszanak a közepes és nagyobb városok polgármester- és egyéni képviselőjelöltjei közötti döntésekben. Ezért sokat mondóak a mostani mérési adatok a tízezer fő feletti lakosságszámmal rendelkező városok leendő önkormányzatainak összetételét illetően – mutat rá az elemzés. Ebben a települési kategóriában a Fidesz a legerősebb, de az országos átlagánál alacsonyabb, 28 százalékos eredménnyel. A második-harmadik helyen az MSZP és a Jobbik áll, 13 illetve 12 százalékos támogatottsággal. A következő pozíciót a DK foglalja el 6 százalékos eredménnyel, az Együtt-PM-nek 4, az LMP-nek 3 százaléka van – áll az Ipsos anyagában.

A tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken az Ipsos felmérése szerint az átlagosnál sokkal nagyobb a Fidesz fölénye: 39 százalékon áll, míg a második helyezett Jobbik 12 százalékos támogatottságot élvez. A baloldali pártok itt nem igazán népszerűek: az MSZP-re 8, az Együtt-PM-re 3, a DK-ra 1 százalék szavazna a kis településeken. Az LMP-nek is kevés híve van ebben a kategóriában, 2 százaléknyian támogatják – ismertette legfrissebb kutatása eredményeit az Ipsos.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.