Belföld

MSZP helyett Bokrosék a XIII. kerületi összefogásban

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2014. 08. 16. 13:02

Az októberi önkormányzati választásra közös jelölteket állít a XIII. kerületben a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és a Modern Magyarországért Mozgalom – jelentette be Gréczy Zsolt DK-szóvivő.

A szervezetek közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy azt követően született döntés, hogy az MSZP-vel nem tudtak megegyezni a képviselőjelölti helyek elosztásáról, mert a szocialisták az utolsó pillanatban módosították a megállapodás-tervezetet.

Ennek ellenére külön polgármesterjelöltet nem állítanak, a kerületben továbbra is a szocialista Tóth Józsefet támogatják – idézi az MTI a szóvivőt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.