magyarországi evangéliumi testvérközösség
December 31-ig ad időt a 15 milliárdos kárpótlásról szóló javaslat.
Utolsó felszólalóként Iványi Gábor következett a színpadon, aki elmondta, hogy a napokban az ukrajnai bucsai mészárlás helyszínére két és fél mikrobusznyi adományt vittek.
Igazságosság nélkül mi mások az államok, mint nagy rablóbandák
Mácsai Pál és Bíró Kriszta színészek és Bagi Andrea gazdasági igazgató a társulatuk képviseletében kísérték fel a színpadra Pogány Judit színművésznőt, aki Orbán Ottó A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról című versét szavalta el.
A színpadra következőként Haraszti Miklós író, filozófus és volt parlamenti képviselő lépett fel.
Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színművész lépett a színpadra, aki Bibó István A szabadságszerető ember politikai Tízparancsolata című írását olvasta fel.
Trombitaszóval köszöntötte a rendőröket.
A meghirdetett kezdési időpontra szellősen, de megtelt a Dankó utca, néhány százan várják a beszédeket.
Demonstrációt szervezett kedd estére Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány. Kövesse velünk élőben az eseményt!
A Központi Nyomozó Főügyészség november 6-án megerősítette lapunknak, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt Iványi Gáborra és több ellenzéki politikusra is.
Iványi Gábor november 3-án lapunktól értesült arról, hogy hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat ellene.
November 3-án számoltunk be róla, hogy a nyomozó ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Gurmai Zita országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen.
Fáklyás tüntetést szervez Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány.
A fővárosi kormányhivatal arról értesítette a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, hogy – különböző hiányosságok miatt – 60 napon belül bezárhatják az egyház Dankó utcai hajléktalanellátó intézményeit. Iványi Gábor szerint vallásüldözést folytatnak ellenük. A hivatal ugyanakkor azt közölte: nem bezárni akarják a hajléktalanszállót, hanem „elérni, hogy végre méltó ellátást kapjanak a hajléktalanok.”
A MET iskoláit tavaly záratta be a kormány.
Ennyien nem értenek egyet azzal, hogy a kormányhivatalok bezáratták a lelkész vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség több iskoláját.
Sokan kiálltak a tanévkezdés előtt utcára tett közel 600 gyerekért.
Videó
A fővárosi kormányhivatal nem egészen egy héttel az iskolakezdés előtt bezáratta az Iványi Gábor egyházához tartozó, speciális nevelési igényű gyermekekre szakosodott iskolákat. A diákokat, szülőket és tanárokat leforrázta a hír, sokan nem találnak másik iskolát.
150 gyerek érintett, a szülőknek van egy hétvégéjük új iskolát találni.
A gyermekek elhelyezéséről a hivatal gondoskodik.
Alaptalannak tartja a gyanúsítást, nem is tett vallomást az ügyben.
Az ügyészség a gyanúsítás részleteiről nem adott tájékoztatást.
A dunaújvárosi művészeti iskola igazgatóját Székesfehérváron hallgatták ki a nyomozók, majd elengedték – közölte a MET vezető lelkésze.
A lelkész szerint a kormány más vallásokat a túltámogatással tart sakkban, őket az elvonásokkal próbálja ellehetetleníteni.