A stúdió foglalt volt, a lakásdíszlet összedőlt. Így kezdődött (volna) a Csendes otthon című film forgatása. A nemrégiben elhunyt Galambos Erzsit több mint hárommillió néző látta első filmszerepében Zenthe Ferenc partnereként.
Mi történik akkor, ha az embert olyan betegséggel diagnosztizálják, amibe a betegek 95 százaléka belehal? El lehet dönteni a túlélést? A Nem halok meg című dokuból ez nem derül ki, de sok más fontos igen. Kritika.
És ez nem csak a Magasmentés főhősére igaz, de a film egészére is. Hiába a remek ötlet, az idei ősz magyar filmes dömpingjének újabb versenyzőjének megvalósításába túl sok hiba csúszott.
Különös barátság szövődik egy idős bácsi és egy fiatal lány között, akikben az a közös, hogy egyikük sem akar ott lenni az idősotthonban. Hevér Dániel filmjének előzetese a 24.hu-n debütál.
Ami Adela Stannal történt, az megtörténhetett volna bármely magyar tanárral is: irodalmat tanított egy jó nevű román gimnáziumban, míg egy férfiszerelmet is ábrázoló film megemlítése miatt meg nem hurcolták. Interjú.
Tóth Barnabás nagyot akart dobni új filmjével, és a látvánnyal-hangulattal sikerül is neki, de a szövevényes történet szálai hol megfojtják, hol orra buktatják a Mesterjátszmát. Kritika.
A Z-generáció egyik kedvenc angol szava a cringe. A Cicaverzum című film pedig olyan, mintha ezt a kifejezést próbálta volna meg 91 percben illusztrálni. Kritika.
Miközben a MOKÉP igazgatója arról panaszkodott, hogy kevés a jó vígjáték, özönlöttek a nézők a Csurka István novellájából készült Hét tonna dollár című filmre. Feledett-feledhetetlen filmek, 14. rész.
Onódy Lajos története bizonyítja, hogy a kommunista Magyarországon is lehetett nagyot álmodni – egy darabig. Kritika Almási Tamás dokumentumfilmjéről, az Onódy, a hatvanas évek császáráról.
Erős magyar jelenlét lesz a Tallinn Black Nights filmfesztiválon: egy Inkubátor programos animáció és Hajdu Szabolcs új filmje is az észt fesztiválon mutatkozik be.
Míg sokan évekig próbálkoznak, őt elsőre felvették a Színművészetire: mint mondja, bevált az esélytelenek nyugalma. Azóta két fronton is kitört skatulyáiból: színpadon mélyül, filmen lágyul. Rujder Viviennel beszélgettünk.
A tomboló tudománytagadás idején az legyen a legnagyobb bajunk, hogy egy tudóst több ország is kicsit a sajátjának érez. A magyar Tesla-doksi azonban nemigen fog tömegeket irányítani a mérnökszakma felé.