kultúra

Hétfőn, a Sziget Nagyszínpadán tartotta búcsúkoncertjét a Kispál és a Borz. A Hajógyári-szigeten megrendezett fesztivál mínusz egyedik napján 45 ezer néző volt kíváncsi az együttesre.
2010. 08. 10. 14:24
Keddre virradóra elhunyt Bodor Béla költő, író, irodalomtörténész, képzőművész. A József Attila-díjas alkotót életének 57. évében, hosszan tartó betegség után érte a halál Budapesten.
2010. 08. 10. 13:48
A hétfői Kispál és a borz-búcsút a tavaly elhunyt Cseh Tamás-emlékkoncert követi a Szigeten. Na, jó más is lesz – reggae-ünnep és jazznap -, de azért érdemes leginkább kimenni, hogy meghallgassuk, miként szól a PASO-tól a Munkásszállás vagy a Naprától a Ten Years After, esetleg a Kistehéntől a Budapest.
2010. 08. 10. 11:04
A nullától a 300 millió forintig bármennyi lehet idén a nyereség, de ha nagyon rossz lesz az idő, akkor veszteségbe is futhat a mérleg – mondta el a FigyelőNetnek Gerendai Károly a hivatalosan szerdán - de a Kispál-búcsúval félgőzzel hétfőn - startoló Sziget fesztivál főszervezője. Számára egyébként a Horvátországban tervezett fesztiváljuk jelenti most a legnagyobb kihívást.
2010. 08. 09. 13:00
Huszonhárom év után hétfőn adja utolsó koncertjét a Kispál és a borz. E több mint két évtizedben volt körülöttünk minden: rendszerváltás, taxisblokád, tévéostrom, koronaúsztatás, Nobel-díj. A világban terrortámadások, háborúk olimpiák, focivébék. A Kispál nem egy politikus zenekar, de érdekes végigkövetni ilyen szemmel a zenekar történetét. Íme!
2010. 08. 08. 18:00
Akkezdet Phiaival, azaz a magyar underground hiphop duó két tagjával, Saiiddal (Süveg Márk) és Újonccal (Závada Péter) beszélgettünk rapszövegekről, költészetről, a rendszerváltáskor gyermekkorú generáció csalódottságáról, valamint arról, hogy miért látja ugyanúgy a dinnyehéjat a munkásgyerek és a pHd hallgató.
2010. 08. 08. 12:05
Tokaji borok, zempléni ízek, Erdőbénye borászatai, hegyalja legjobb éttermei, templomi koncertek, jazz, népzene, worldmusic, játszóház, bárányfogócska, teaház, örömzene kicsiknek és nagyoknak – indul a Bor, mámor, Bénye Fesztivál.
2010. 08. 06. 15:27
A Shakespeare-drámák felépítésére hajazó, közel három órás koncerttel búcsúzik hétfőn a Szigeten rajongóitól a Kispál és a borz. A királydrámákhoz hasonlóan talán egy kicsit mindenki meg is hal majd. Maláj tánckar, spanyol tűznyelő show nem lesz, de rengeteg vendég igen. Lévai Balázzsal, a produkció rendezőjével beszélgettünk, aki szerint Lovasi szövegei nem versek, de hatottak a kortárs irodalomra.
2010. 08. 06. 10:15
A negyedik éve zsugorodó könyvpiac szereplői között éles vita folyik arról, hogyan osszák meg az emelkedő költségeket egymás között. Az egyik javaslat szerint törvénybe foglalnák a könyv fix árát - írta a Világgazdaság.
2010. 08. 06. 06:50
A Shakespeare-drámák felépítésére hajazó, közel három órás koncerttel búcsúzik hétfőn a Szigeten rajongóitól a Kispál és a borz. A királydrámákhoz hasonlóan talán egy kicsit mindenki meg is hal majd. Maláj tánckar, spanyol tűznyelő show nem lesz, de rengeteg vendég igen. Lévai Balázzsal, a produkció rendezőjével beszélgettünk, aki szerint Lovasi szövegei nem versek, de hatottak a kortárs irodalomra.
2010. 08. 06. 06:30
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium határozottan visszautasítja a Magyar Szocialista Párt vádját, miszerint törvénytelenül tartaná vissza egyes színházi társulatok támogatását – közölte a tárca kultúráért felelős államtitkársága. A közlemény szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az egyes művészeti intézményeknek és szervezeteknek az Előadó-művészeti Tanács által javasolt támogatások 34 százalékát a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében, az erre vonatkozó, [...]
2010. 08. 05. 17:01
Jó mágusok viaskodnak a mozikban a világuralomra törő rosszakkal (A varázslótanonc), beszélő kutya- és macskaügynökök pedig egy kopasz, gonosz cirmossal (Kutyák és macskák – A rusnya macska bosszúja). Láthatjuk még, hogyan érnek célba félszázados irományok és érzelmek (Levelek Júliának), és megnézhetünk egy üdítően jól sikeredett tévésorozat-adaptációt (A szupercsapat).
2010. 08. 05. 07:40
Megkezdődött Tokaj főterén az egykori Aranysas fogadó felújítása, átépítése, korszerűsítése, a patinás és új szárnyakból álló épület 180 ágyas, négycsillagos szálloda lesz, alatta kétszintes mélygarázzsal.
2010. 08. 04. 18:18
Bűnösnek vallotta magát a felesége bántalmazásával vádlott Charlie Sheen hollywoodi színész, akit a bíróság 30 napos drog- és alkoholelvonó kúrára ítélt.
2010. 08. 03. 07:58
Rocktörténeti kuriózummal jelenik meg címoldalán a New Noise magazin legújabb száma augusztus elején. Derek Riggs, az Iron Maiden kabalafigurájának atyja speciális “szigetes Eddie”-t alkotott, fején a magyar Parlament épületével.
2010. 08. 02. 10:56
Két év kihagyás után az elmúlt tíz napban megrendezett jubileumi, 20. Művészetek Völgye Fesztivál ismét nagy tömeget vonzott, a programok rendkívül sikeresek voltak - mondta a fesztivál igazgatója.
2010. 08. 01. 18:59
Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban beperelték a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai bankár 1944-ben ellopott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait - írta a The New York Times című napilap.
2010. 07. 28. 11:45
Csütörtöktől újra itt az igazi nyár, és ismét a strand vagy a vízpart felé vehetjük az irányt. Nincs kellemesebb, mint két csobbanás között az árnyékban belemélyedni egy izgalmas könyvbe. Mégis melyiket dobjuk a strandtáskába? A kémtörténetek, a pezsgő thrillerek, az Agatha Christie- és Dan Brown-szerű „lightosabb” krimik, valamint skandináv detektívregények között bárki megtalálhatja a tökéletes strandkönyvet.
2010. 07. 28. 06:30
Olvasói sztorik