kultúra

A héten végre megérkezik a 127 óra című mozi, amelynek adrenalin-függő hobbi-mászó főhősének egy keskeny vájatban a jobb keze egy legördülő szikla alá szorul, és szabadulása érdekében drasztikus döntést hoz. Jön még: Elhajlási engedély, Rango, Három, Gyermekeim apja, Emberek a hídon, Yodok története – Mesél a láger
2011. 03. 03. 10:04
A magyar közönség számára leginkább a Chemical Brothers, a Gotan Project, a Gogol Bordello, a Pulp, a Judas Priest és a Motörhead lesz ismerős az idei Szigeten augusztus 10-15 között, de a nemzetközi trendbe jól illeszkedő zenekarok is érkeznek a Hajógyári-szigetre, mint a The National, a Dizzee Rascal, a Rise Against, a Smash Mouth. A jegyár változatlan.
2011. 03. 02. 12:25
A filmesztéta szerint nemigen olvasható ki hollywoodi trend az Oscar-díjakból, de azt észrevehetjük, hogy már az új generáció tagjai vannak az esélyesek között. A magyar rendezőknek pedig nem igazán kell foglalkozniuk az amerikai filmakadémia díjával, míg a hazai szakembereknek nagy megbecsülést jelenthet a szobor.
2011. 02. 28. 15:44
Alföldi Róbertnek érvényes szerződése van, ami öt évre szól – jelentette ki Szőcs Géza a jobbikos Novák Előd, a színházigazgató eltávolítását célzó interpellációjára. Az államtitkár nem fogadja el, hogy más politikai erő mondja meg, mit kell tennie ez ügyben.
2011. 02. 28. 15:02
Jövőre sürgősen változtatni kell az Oscaron! Az idei gála ugyanis vitán felül áll abban, hogy nála unalmasabb és kiszámíthatóbb kevesebb akadt a filmaranyszobor történetében. Még az sem javított a helyzeten, hogy James Franco Marilyn Monroe-nak öltözött.
2011. 02. 28. 08:03
A király beszéde nyerte el vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán a Los Angeles-i Kodak Színházban. Az Eredet négy szobrot kapott, A közösségi háló hármat, míg A félszemű díj nélkül maradt. Nézze meg a győzteseket képgalériánkban.
2011. 02. 28. 07:46
A király beszéde nyerte el vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán a Los Angeles-i Kodak Színházban. Az Eredet négy szobrot kapott, A közösségi háló hármat, míg A félszemű díj nélkül maradt.
2011. 02. 28. 06:24
Öt Arany Málna-díjat is elnyert Az utolsó léghajlító című fantázia akciófilm a vasárnap virradóra Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán, amelyen az elmúlt év legrosszabb filmalkotásait és alakításait díjazták.
2011. 02. 27. 13:54
Nemsokára kiosztják az Amerikai Filmakadémia díjait. A király beszéde 12, A félszemű 10, míg a Eredet és a Social Network - A közösségi háló 8-8 jelölést kapott. Összegyűjtöttük a jelölt filmek előzeteseit, hogy mindenki belenézhessen egy kicsit, melyik tetszhet neki a legjobban.
2011. 02. 27. 08:00
A hollywoodi berkekben is jó nevű rendező szerint A király beszéde kiemelkedik az idei Oscar-jelölt filmek közül, míg a Közösségi háló nem igazán. Sok kiemelkedő teljesítményt jutalmazhatnak, így a Coen-filmek operatőre kilenc jelölés után talán most szoborral mehet haza. Nekünk magyaroknak vagy az az esélyünk, ha őszinték vagyunk, vagy ha nagyot mondunk.
2011. 02. 27. 06:55
Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József Attila Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására.
2011. 02. 26. 07:43
Egy finn feketekomédia (Szerelmek háza) kivételével Amerika – talán tekintettel a közelgő Oscar-cirkuszra – ellepte a mozikat. Bemutatják végre a tavalyi Oscar-díjas Precious – A boldogság ára című drámát, és az idén díjra jelölt A harcost. De feltűnik többek közt Nicolas Cage is új frizurával. Heti mozipremierek.
2011. 02. 24. 07:58
Húszra nőtt azon művészeti és érdekvédelmi szervezetek száma, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetését érintő kormányzati zárolások ellen tiltakoznak - tájékoztattak a kezdeményezők szerdán.
2011. 02. 23. 11:58
Június 5-én újra Budapesten koncertezik Joe Cocker, akit sokan az "elmúlt négy évtized legjobb hangjának" neveznek. A többszörös Grammy-díjas, Golden Globe-díjas és Oscar-díjas énekes új lemezének ráadás-turnéjába építette be a Sportarénát.
2011. 02. 21. 10:49
A nemzetközi zsűri nagydíjával tüntették ki Tarr Béla új filmjét, A torinói ló című alkotást szombaton a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén.
2011. 02. 19. 19:59
Hat színházi szervezet közös Facebook-csoporttal és nyílt levelekkel tiltakozik a kultúrát érintő újabb pénzügyi zárolások ellen.
2011. 02. 19. 11:28
Olvasói sztorik