Élet-Stílus

Csomós: nem szűnik meg a József Attila Színház

Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József Attila Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására.

A Magyar Nemzet idézi Csomós Miklóst, aki szerint Méhes László, az intézmény jelenlegi vezetője pánikot kelt és “alattomos kommunikációs játékot” kezdett, amikor teljesen kiforgatta a kérését, hogy ne kössön munkaszerződéseket a következő évadra.

Hozzátette. hogy Méhes még ezt az évadot végigvitte volna, de megnyilatkozásaival elvesztette a városvezetés bizalmát. “Még nem döntöttük el, milyen véget érhet az igazgatói pályafutása, de egyet leszögezhetek, a József Attila Színház tovább fog működni” – fogalmazott.

Ismertette: kiírnak egy színházi célú hasznosítási pályázatot és, ha találnak olyat, aki önkormányzati támogatás nélkül tudja színházként működtetni az intézményt – ez lehet akár a jelenlegi társulat egy új menedzsmenttel -, azt fogadják el első körben. “Ha mindez mégsem sikerülne vezetői pályázatot írunk ki a színház igazgatására” – mondta Csomós Miklós.

A Népszavának azt mondta a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes: mind a Kabaré 24, mind a József Attila Színház helyén a jövőben is csak színház lehet, erre a következő közgyűlésen ki is írják a pályázatot.

Arra a kérdésre, ha kineveznek egy új direktort, annak feltételéül szabják-e, hogy a mostani társulat nagy részét szerződtesse, a főpolgármester-helyettes visszakérdezett: „látott-e már olyan igazgatói pályázatot, amiben ilyen kikötések voltak?”

A Kabaré 24-gyel, a volt Mikroszkóp Színpaddal kapcsolatban Csomós elmondta: az egész más helyzet, Verebes István igazgató nem rosszul gazdálkodott, hanem rosszul mérte fel a helyzetet. Az ő koncepciójához több támogatásra lenne szükség, ami nem áll rendelkezésre – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik