Joe Jackson színpadra küldené unokáit: az elhunyt Michael Jackson három gyereke „Jackson Three" néven szerepelne - állítja az énekes életrajzán dolgozó Ian Halperin.
La Toya Jackson a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlapnak azt mondta: tudja is, hogy kik a tettesek, és addig nem nyugszik, amíg el nem éri törvény elé idézésüket.
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.
Leggyakrabban "prágai csalogánynak" nevezi a sajtó, de nem ritka a "Kelet Sinatrája", a "Prága aranyhangja" és a "cseh kultúra nagykövete" megnevezés sem. Karel Gott, Csehország évtizedek óta legnépszerűbb énekese, aki külföldön is babérokat szerzett, kedden lesz 70 éves.
Az ettől a héttől játszott, az év kétségtelenül legmerészebb filmkomédiája (Brüno) a tűréshatárunkat teszteli, a másik premiervígjáték (Excsajok szelleme) viszont a megszokásoknak kedvez.
Ez a hétvége elsősorban a fesztiválokról szól: Balaton Sound, Rockmaraton, Kaláka, Visegrádi Palotajátékok, Bud Spencer és Terence Hill Rajongói Fesztivál, Szárnyas Sárkány Zamárditól Diósgyőrig érdemes utazni. Ha valaki Budapesten keres programot, akkor a Lánchídon és a Bem rakparton is szórakozhatunk.
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MaHaSZ) csütörtökön megjelent legfrissebb Top 40-es albumlistáján Michael Jackson nem kevesebb, mint 8 kiadvánnyal szerepel; a teljes 200-as eladási listán Jackónak összesen 11 albuma található, köztük egy The Jacksons-lemez.
Michael Jackson bőrgyógyásza szerdán elmondta, hogy a múltban alkalmazott ugyan nyugtatót a popsztárnál fájdalmas orvosi beavatkozások előtt, ám sohasem adott neki használatra olyan veszélyes szert, mint a propofol.
A harmadik Heineken Balaton Soundra bérleteket már nem lehet kapni és a pénteki napijegyek is elfogytak. A sztárokról pedig már lehet tudni, hogy valaki csak biofarmról származó zöldségeket, vagy szusit hajlandó fogyasztani, de volt olyan is, aki csak három üveg vizet kért.
Mozgólépcső, metró, mozi és a koldusok – leginkább ezekre csodálkoztak rá azok a mélyszegénységben élő gyerekek, akik most először jártak a fővárosban. Egy különleges egyetemi kurzus keretében az is megesett, hogy bőrfejűeket fotózott le egy cigány lány. Nem is tudta, kik azok.
Aranykoporsóban temetik el Michael Jacksont, a pop királyát. A rendezők ígérték, nem show-műsort csinálnak a megemlékezésből. Barack Obama szerint ő volt az egyik legnagyobb előadó.
Michael Jackson ügyvédjére és a család egyik barátjára - végrendeletének végrehajtóira - bízta átmenetileg az elhunyt popsztár öröksége feletti felügyeletet egy Los Angeles-i bíró, s egyúttal elutasította Jackson anyjának kérését, aki maga szerette volna megkapni ezt a jogot.
Pécsett és Budapesten is két-két helyszínen kísérheti majd figyelemmel óriásvetítőkön az Operalia 2009 eseményeit a közönség. Plácido Domingo az általa alapított nemzetközi énekverseny döntőseivel együtt maga is ad koncertet augusztusban a baranyai megyeszékhelyen.
George Lucas filmrendező és producere, Rick McCallum szívesen forgatná a készülő Csillagok háborúja (Star Wars) tévésorozatot Csehországban, de ehhez a cseh állam támogatását is várják, mert anélkül túl magasak lennének a költségek.
Michael Jackson keddi Los Angeles-i búcsúztatása olyan globális internetesemény-számba megy, ami várhatóan még Barack Obama amerikai elnök beiktatását is túlszárnyalja.
A 14 Grammy-díjjal és még számtalan más díjjal és kitüntetéssel büszkélkedő B.B. King július 16-án a Budapest Sportarénában kápráztatja el a blues rajongóit.
Véget értek a Michael Jackson temetésével kapcsolatos spekulációk: a pop királyát már a nyilvános búcsúztatás előtt két órával eltemetik - számolt be az NBC televízió hétfőn.
Máris árulják a neten a keddi Los Angeles-i Michael Jackson-megemlékezésre kisorsolt ingyenes jegyeket. Miközben a hatóságok nagy erőkkel készülnek a popikon Staples Center-beli nyilvános búcsúztatásának biztosítására, a sztár családja magántemetést szervez.
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton , 77 éves korában érte a halál, amelynek oka Alzheimer-kór volt – jelentette be az ABKCO lemezcég.
Több mint 1,6 millió rajongó regisztráltatta magát a Michael Jackson nyilvános gyászszertartására szóló belépőkért: hétfőig kell várniuk, hogy megtudják: kapnak-e a szertartásra szóló 11 ezer ingyenjegyből.
Freskófalu lesz Bódvalenkéből. Az első kép már elkészült, egy további festését megkezdték a falu Szlovákia felőli végén, a többi alkotás terveit készíti Horváth János, Miskolcon élő cigány festő.