Élet-Stílus

Antal Nimródé az ötödik Predator-film

Antal Nimród rendezi az ötödik Ragadozó-filmet - jelentette a The Variety című mozis szaklap online kiadása.

A horrorsorozat első filmje, a Ragadozó (Predator) 1987-ben készült Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Ezt követte három évvel később Danny Gloverrel a Ragadozó 2, majd újabb négy év elteltével az Alien vs. Predator – A halál a ragadozó ellen. Ennek folytatása, A Halál a Ragadozó ellen 2 2007-ben került a mozikba – emlékeztettet cikkében a variety.com.

A 20th Century Fox horrorszériájának legújabb epizódja a Predators (Ragadozók) címet kapta. A film producere Robert Rodriguez, a forgatókönyvet Alex Litvak és Michael Finch írta.

Antal Nimród filmrendezőként a Kontroll című thrillerrel mutatkozott be, amely a budapesti metróhálózatban játszódik. A cannes-i filmfesztiválon 2004-ben a legjobb ifjú tehetség díját nyerte el az alkotással, és a magyar filmszemlén is kitüntették.

Két éve mutatták be Elhagyott szoba című horrorfimjét, amit már Kaliforniában forgatott, és még idén moziba kerül Armored című thrillere, amelynek fő szerepeit Jean Reno, Matt Dillon és Laurence Fishburne alakítják.

A 36 esztendős, magyar származású Antal Nimród Los Angelesben született, de filmes tanulmányai kedvéért Budapestre költözött, és filmrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik