Tony Blair, az EU soros elnöke is úgy látja, ha nem sikerül a jövő heti brüsszel EU-csúcstalálkozón a költségvetésről, az valódi árnyékot vet az Európai Unióra. Barroso is kompromisszumokra szólított fel.
A jövő héten megállapodás születhet az uniós költségvetésről, de a heves vitában mindenkinek engedményeket kell tennie – hangoztatta Londonban José Manuel Barroso, miután megbeszélést folytatott Tony Blair brit kormányfővel, az unió soros elnökével.
Elemzők és politikusok egyetértenek: Ante Gotvina elfogása után Radko Mladic és Radovan Karadzic már nem bujkálhat soká. A horvát tábornok őrizetbe vétele országa számára diplomáciai diadal és belpolitikai csapás egyszerre.
Az Egyesült Államok első ízben ismerte be, hogy megtagadta a Nemzetközi Vöröskereszttől az USA által bebörtönzött foglyok egy részének meglátogatását, és ENSZ-bizonyítékok alapján már egy koszovói CIA-börtön léte is bizonyossá vált.
Egy chicagói utcán landolt egy Boeing 737-es utasszállító repülőgép, amely az erős havazás miatt a leszállást követően letért a kifutópályáról, áttörte a repülőtér védőkerítését, és kifutott egy utcára, ahol a szó szoros értelmében karambolozott két autóval.
Az iráni államfő kétségbe vonta, hogy megtörtént a holokauszt, és azt javasolta egy csütörtöki nyilatkozatában, hogy "költöztessék át Izraelt Európába".
A NATO külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) mandátumának kiterjesztéséről kidolgozott hadműveleti tervet. Ez akár Magyarországot is érintheti – jelenti a Híradó.
Őrizetbe vették a Kanári-szigeteken a háborús bűntettek miatt körözött Ante Gotovina horvát tábornokot. A spanyol területen történt letartóztatás hírét Carla Del Ponte, a Nemzetközi Törvényszék főügyésze jelentette be csütörtökön Belgrádban.
Bűnvádi feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen Markó Eszter. Míg korábban szexuális erőszakról szóltak a híradások a román miniszterelnök-helyettes lánya csak a rablás ügyében tett feljelentést.
Az öngyilkos merénylő egy autóbuszon robbantotta fel magát, amikor Bagdad központjában a busz éppen elhagyta az an-Nahda állomást a dél-iraki síita város, Násziríja irányában – jelentették be a hatóságok.
Mintegy százezer ember volt szerdán hosszú órákon keresztül villanyáram nélkül Csehország északkeleti régióiban, mert a heves hóviharok miatt megrongálódtak a magasfeszültségű vezetékek.
A kínzást tiltó ENSZ konvenciót az Egyesült Államok eddig úgy értelmezte, hogy az az amerikaiakra csak az USA területén érvényes. Condoleeza Rice csütörtökön kijelentette, hogy Amerika változtatott kihallgatási módszerein: a világ minden pontján megtiltotta a kínzást.
Az egyesült államokbeli Miami nemzetközi repülőterén egy fegyveres biztonsági járatkísérő lelőtt egy utast, aki azzal fenyegetőzött, hogy pokolgép van a kézipoggyászában és nem volt hajlandó engedelmeskedni a hatósági személy utasításának. A 44 éves férfi meghalt a lövések következtében.
Új tervezetet nyújt be az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetésére a jövő héten Nagy-Britannia azután, hogy a tagállamok zöme heves ellenkezéssel fogadta Tony Blair hétfői javaslatát.
Tévedésből egy három hónappal korábbi videofelvételt mutatott be szerdán az al-Dzsazíra arab hírtelevízió az al-Kaida terrorhálózat második számú vezetőjéről, úgy jelentve be azt, mintha új felvétel lenne.
Kötelezték a felszállásra azt a pilótát, aki a Teherán déli részén egy lakóépületre zuhant katonai szállítógépet vezette – írták szerdán iráni újságok. A keddi katasztrófában mintegy 110 ember vesztette életét.
Az amerikai bíróság megállapította, hogy a CIA tévesen elrabolt, és a 9/11-ei merényletek elkövetésének vádjával öt hónapig fogva tartott egy német állampolgárt. A férfi szerint Rice nem mond igazat, amikor tagadja a fogolykínzásokat.
Eritrea kiutasította a nyugati ENSZ-katonákat és polgárokat, s tíz napot adott arra, hogy az amerikai, kanadai és európai állampolgárok, beleértve az oroszokat is, elhagyják az afrikai országot.
Január első napjaiban hatfős kiküldötti stábbal kezdi meg működését a csíkszeredai magyar főkonzulátus, amelynek vezetőjéről még nem született döntés – mondta a külügyi szóvivő szerdán az MTI-nek.
Nem jelent meg bírái előtt Szaddám Huszein volt iraki diktátor perének szerdai bagdadi tárgyalásán, ehelyett a védők sürgős és bizalmas konzultációkat kezdtek a bírósággal, így késett a per folytatása.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és román kollégája kedden megállapodást írt alá négy romániai amerikai támaszpont létrehozásáról. Amerikai sajtójelentések szerint az első katonák 2007 közepén érkezhetnek – jelenti a Bloomberg.
Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője életben van és ő irányítja a Nyugat elleni szent háborút - üzente a szervezet második számú vezetője.
Kilencvenhárom éves korában szívroham következtében az Egyesült Államokbeli Phoenix-ben meghalt Frederick Ashworth nyugalmazott altengernagy, aki 60 évvel ezelőtt kioldotta az atombombát Nagaszaki japán város felett.
A kínai hatóságok szigorúan megbüntetik azokat, akik felelősek a múlt havi, rendkívül súlyos folyószennyezésért - jelentette be a pekingi kormány. A közlemény szerint a büntetés kiterjed azokra is, akik igyekeztek eltussolni a történteket, illetve későn tájékoztattak a szennyezésről.