Tavasszal kirobbant szexbotránya óta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök először találkozott a pápával; a találkozóra az egyik római repülőtéren került sor szombaton, mivel XVI. Benedek Prágába indult hivatalos látogatásra, Berlusconi pedig éppen a pittsburghi G-20-as csúcsról tért haza repülőgépével.
Németországban nincs kampánycsend, így a politikai pártok szombaton utolsó nagygyűléseiket tarják a másnapi országos parlamenti választás előtt. A tét rendkívüli, a legfrissebb felmérések szerint ugyanis immár teljesen kiegyenlítetté váltak az erőviszonyok az egymással rivalizáló két tábor, a magukat polgárinak nevező, illetve a baloldali pártok között.
Hamarosan megkezdheti működését Irán újonnan bejelentett urándúsító üzeme - közölte szombaton a Farsz iráni félhivatalos hírügynökség, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hameneinek egyik munkatársára hivatkozva.
Hivatalos látogatásra szombaton délelőtt Prágába érkezett XVI. Benedek pápa. A katolikus egyház feje három napot tölt a legateistább európai államnak tartott Csehországban.
A rendőrség 83 tüntetőt vett őrizetbe Pittsburgh-ben, a kétnapos G20-csúcs idején szervezett megmozdulásokon - jelentették be a helyi hatóságok a pénteken zárult találkozó biztonsági mérlegét összegezve.
A washingtoni Fehér Ház munkatársai pénteken először ismerték el, hogy késhet a guantánamói fogolytábor bezárása, amelyre Barack Obama elnök januári határidőt szabott.
A G20 csoport visszarántotta a világgazdaságot a szakadék széléről, és lerakta egy új, biztonságosabb fejlődés alapjait - értékelte helyi idő szerint pénteken a válság eddigi alakulását és a Húszak kétnapos amerikai csúcsértekezletét a házigazda Barack Obama.
Az Egyesült Államokkal kötött szövetség felmondására és az Afganisztánban állomásozó csapataik hazahívására szólította fel Oszama bin Laden az európai országokat az interneten pénteken közzétett üzenetében.
Az amerikai elnök, valamint a brit kormányfő, a francia államfő és a német kancellár követeli Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt azt a titkos atomlétesítményt, amelyet évek óta rejteget a világ elől. Irán decemberig kapott határidőt.
Alekszandr Tolkacsot nevezte ki Oroszország új magyarországi nagykövetévé Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Korábban a diplomata különleges ügyekkel megbízott nagykövetként az Oroszország és Ukrajna között húzódó vízi határ kijelölésével foglalkozott, korábban pedig Bukarestben képviselte hazáját.
Huszonegy gyanúsított esetében emeltek vádat pénteken Urumcsiban (Urumqi), az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székhelyén - közölte az Új Kína hírügynökség.
A Kalóz Párt lehet a német választások nagy meglepetése vasárnap. A felmérések szerint a kampány finisében beleerősítő tömörülés lényegében egyetlen programpontja egy, a fájlmegosztást és –letöltést szabályozó Internet Minisztérium felállítása. A minta nem egyedi: már Európa 33 országában vannak jelen.
A lengyel parlament alsóháza, a szejm pénteken törvénymódosítást fogadott el a pedofil és vérfertőző bűncselekmények elkövetőinek kötelező gyógyszeres ivartalanításáról.
A román társadalom továbbra is intoleráns a romákkal, a HIV-fertőzöttekkel és a homoszexuálisokkal szemben, és az utóbbi időben növekedett a magyar közösség iránt táplált ellenszenv – derült ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által megrendelt, az Új Magyar Szó című bukaresti napilap által pénteken ismertetett felmérésből.
Terrorakciókra készülő két férfit vettek őrizetbe az Egyesült Államokban: az egyikük az északi Illinois államban, Springfieldben akart felrobbantani egy szövetségi épületet, amely bíróságként is működik, a másik pedig a texasi Dallasban próbált pokolgépet elhelyezni egy felhőkarcolónál.
Bár a lisszaboni szerződés sorsáról döntő ír népszavazás sikere még egyáltalán nem vehető biztosra, a londoni baloldali napilap máris azt fejtegeti, hogy ha Írországban az igenek kerülnek többségbe, akkor Tony Blair volt brit miniszterelnök lehet az Európai Unió első elnöke.
A rendőrség könnyfakasztó gránátokat vetett be csütörtökön több száz tüntető ellen Pittsburghben, ahol a tizenkilenc legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport csúcstalálkozót tart.