Nagyvilág

Csúszhat Guantánamo bezárása

A washingtoni Fehér Ház munkatársai pénteken először ismerték el, hogy késhet a guantánamói fogolytábor bezárása, amelyre Barack Obama elnök januári határidőt szabott.

Obama még január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását és a terrorizmussal gyanúsítottak kegyetlen módszerekkel történő kihallgatásának beszüntetését. A kubai területen működő amerikai támaszponton lévő fogolytábor bezárása Obama egyik választási ígérete volt. A telepen éveken át vádemelés nélkül tartottak és tartanak ma is fogva terroristagyanús embereket.

Az amerikai kormányzat magas rangú hivatalnokai az AP amerikai hírügynökségnek név nélkül nyilatkozva megerősítették, hogy Obama változatlanul elkötelezett a fogolytábor bezárása mellett. Ugyanakkor a még Guantánamón lévő közel 225 fogoly ügyének egyenként való felülvizsgálata lassú folyamat, s nehéz kérdés annak megoldása is, hogy hova kerülnek a szabadulók majd a bezárást követően. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai elnök által megszabott határidő csúszhat.

A kubai fogolytábort még George W. Bush volt amerikai elnök hozta létre a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az elfogott feltételezett al-Kaida-tagok, tálib lázadók és afganisztáni zsoldosok számára, s a bázis fenntartását azóta szerte a világon éles bírálatok érték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik