Turóczi András irányítja a világ egyik legnagyobb digitális médiaügynökségének budapesti leányvállalatát operatív vezetőként, amíg meg nem találják a tavaly távozott Kovács Zoltán utódját.
A Marketing&Media és a Brandfestival közös budapesti gálavacsoráján hirdették ki a TOP 25 - A legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon 2016 szavazás eredményét.
Azt is elmondta, hogy november végén az adóeljárási szabályok módosításával egy sor olyan változást ismertetnek, amelyeket az ország kedvező pénzügyi helyzete tesz lehetővé.
Szorosan kellett fogni a gyeplőt Lázár Jánosnak, mert a kormányszóvivőnél kiborult a bili október 23. miatt. De a fütyülők is kaptak mentséget a Miniszterelnökség urától.
Lázár János elmondta, mit miért tesz a kormány: szó volt itt október 23-ról, Paks II-ről, EU-ról, Rogán Antalról, sőt a kormányszóvivőt úgy kellett nyugtatgatni, neki ne essen az újságíróknak.
Van demokrácia Magyarországon? Egy demokrácia jegyében meghirdetett eseményen ez okozza a legnagyobb konfliktust. De azért maradt idő a menekültválságra, a kivándorlásra is, és arra, egyáltalán lesz-e még EU pár év múlva.