Belföld

Kovács: A kormány dolga a felsőoktatás szabályozása, az intézmények dolga a törvény betartása

Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Egyenes Beszéd című műsorába ment a pénteki CEU-s megbeszélés után.

Elmondta, eddig azért nem volt vita, mert a felsőoktatás szabályozása az állam dolga, az intézmények dolga pedig az, hogy betartsák a törvényeket. Továbbra is azt állítja, amit a kormány kér, az nem teljesíthetetlen. Kovács szokás szerint “lesorosegyetemezte” a CEU-t, Rónai Egon műsorvezető pedig felhívta a figyelmét arra, hogy ilyen nem létezik, de a kormányszóvivő szerint nyugaton így azonosítják a Közé-európai Egyetemet.

Kovács elmondta azt is, hogy az Európai Bizottságnak csak “technikai jellegű jogi felvetésük van” a kötelezettségszegési eljárásban. A kormányszóvivő hozzátette, ők a külföldi nagykövetségektől folyamatosan jelentést kaptak arról, hogy az egyetem vezetése éppen hol jár.

Ő úgy érzi a CEU terelte politikai mederbe ezt a vitát, szerinte már nem náluk pattog a labda, hanem ” a Soros-egyetemnél”.

Kovács Zoltán – aki szintén a CEU-n tanult- azt mondta, ultimátumokkal nem lehet tárgyalni.  Azzal fejezte be a kormányszóvivő: attól tart, hogy a CEU-ügyet még az egyetem mellett kiálló akadémikusok is rosszul látják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik