A cégek felbukkannak a Schadl-ügy nyomozati iratai között is, a nyomok alapján pedig a végrehajtók volt elnöke szorosan rajta tartotta a kezét a társaságokon.
Trump szívesen elfogadna Katartól egy 400 millió dolláros repülőt elnöki használatra, miközben a döntés még a hívei körében is felháborodást keltett, egyúttal komoly jogi és etikai kérdéseket is felvet.
A vádiratban is szereplő vízparti nyaraló kertjében parkol a végrehajtói kar volt elnökének korábban „eltűnt” Mercedese is. Schadl az ott töltött vakáció ideje alatt négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből.
Hiába ítélték el, egyelőre nem kell börtönbe vonulnia a minisztériumokon átívelő korrupciós botrány kulcsfigurájának, akinek érdekeltségében egy több százmilliós katamaránt is találtunk, mely az Adriai-tenger egyik kikötőjében áll.