Jair Bolsonaro szerint csodákra ő sem képes, de a brazilok egyébként sem kapnak el semmit. Ehhez képest az országban már több a fertőzött, mint az olaszoknál.
Diadalmas évet tervezett magának Vlagyimir Putyin 2020-ra, de a világjárvány keresztülhúzta a számításait, és megmutatta azt is, hogy az orosz elnök inkább az adatok szépítgetésének, semmint a problémák megoldásának a mestere.
Svédországban több évtizedes csúcs közelébe jutott a havi halálozási mutató áprilisban a koronavírus járvány miatt – közölte hétfőn a stockholmi statisztikai hivatal.
Szerdától újra látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol azonban egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését.
Politikai deklaráció szintjén Szlovénia legyőzte a koronavírus-járványt, Orbán Viktor szlovén barátja, Jansa kormányfő pedig kitört a politikai karanténból, miközben a kabinetje belső válságot él át. Nem mindenkinek tetszik ugyanis az orbanizáció.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogyan beszélt gyerekeivel a járványról, milyen üzeneteket kapott a YouTube-reklámok miatt, és hogy tervezik-e a Madártej zenekar újraindítását. Interjú.