Ellehetetlenítené a főépítészek, a városvezetők és a sajtó munkáját is a kormány jogszabálytervezete
Amennyiben hatályba lép a tervezett kormányrendelet, sokáig arról sem szerezhetnénk tudomást, hogy mi folyik az otthonunktól két lépésre.
Egy szinte ismeretlen, de Pest arcát átformáló építész fő műve került Balog Zoltán egyházkerületéhez
Goldmann Ernő egyetlen évtized alatt száztíz bérházat épített, egyik sem volt azonban olyan fontos, mint az Országháztól néhány lépésnyire álló Csillag-palota.
Ismeretlen Budapest
Budapest a világ egyik legszebb városa, tele izgalmas, érdekes, vagy épp szívszorító történetekkel. Sorozatunkban ezeket, illetve a főváros elfeledett épületeit, tereit és szobrait mutatjuk be.
- 03:51 Elmaradt egy focimeccs, mert a szurkolók nem engedték be a csapatot a stadionjukba
- 23:14 Csúnya vereséggel zárult az Újpest utolsó hazai bajnokija
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 21:16 „Úgy tűnik, én jobban szeretem a rögös utat választani” – vigaszágról jutott ki az olimpiára a magyar birkózó
- 20:58 Szó sincs szerencséről, a Real Madrid a visszavágót szinte végig kontrollálva ejtette ki a Bayernt
- 20:43 „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bejelenteni, hogy elhagyom az országot” – Mbappé hivatalosan elbúcsúzott
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 20:25 Akkor tudod, hogy baj van, ha már a bájos szomszéd gyerekek is a véredet akarják
- 20:17 Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten
- 20:13 „Nem tudom, hogy ez most motiváljon vagy demotiváljon” – Valter Attila visszacsúszott összetettben a Girón
- 20:02 Halálközeli élményéről vallott Halász Judit: Fekete alagutat láttam, a végén gyönyörű fény ragyogott
- 19:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 10.
- 19:19 Megtalálta a lebohócozott edző helyettesét a szövetség
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 17:06 Honvédezredest gázoltak el oda-vissza az M1-esen
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 15:36 Válaszolt Magyar Péter ultimátumára a közmédia
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 19:18 DK: Mégis lesz vita a köztévén
- 13:46 Félholtra vert, magatehetetlen nőt talált egy túramotoros csapat Vizsolynál
- 14:53 Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 14:12 Erős geomágneses vihar lesz hétvégén a Földön
Címlapról ajánljuk
Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
Az Andalúziai Királyi Lovasiskolában fényképezkedett lovakkal és a magas rangú spanyol katonatiszttel.