idősek

Az amerikai Neurology szaklap legújabb közlése szerint egyes gyógyszerek együttes szedése, a mellékhatások kiszámíthatatlansága miatt megnövekedik az esély a demencia és egyéb időskori tudatzavarral összefüggő neurológiai megbetegedések kockázatának kialakulására. Az Indiana Egyetem orvosi tanszékén végzett kísérletben 1652 afroamerikai 70 év fölötti idős embert vizsgáltak meg, akik vényköteles gyógyszereket szedtek. A legtöbb páciensnél azt találták, hogy [...]
2010. 07. 13. 18:03
A nő házába szerdán állított be a két férfi azzal, hogy túlfizetése miatt 11 ezer forintot kap vissza az áramszolgáltatótól, de csak 20 ezer forintos bankjegyük volt, amit fel kellett váltania – közölte Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az asszony átadta a pénzt, de vitába keveredtek, mert a férfiak szerint az egyik [...]
2010. 07. 08. 14:55
Ferincz József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kiemelte: az összefogásra azért van szükség, mert az aprófalvas településszerkezetű megyében sok idős ember él, akiket elesettségük, hiszékenységük, védtelenségük miatt gyakran becsapnak az alkalmi tolvajok. Az elkövetők sokszor e két szolgáltató munkatársainak adják ki magukat, áram- vagy vízdíjbeszedőként, óraleolvasóként, szerelőként lépnek fel. Az év első négy hónapjában [...]
2010. 06. 03. 14:15
Egy brit biztosítótársaság legfrissebb felmérése szerint egyre több idős ember sérül meg extrémsport miatt. Az utóbbi időben négyszeresére nőtt a hányaduk: a négy éve mért 5%-ról mára 20%-ra. Az időseket főleg hegymászás, búvárkodás illetve síelés közben éri baleset. A biztosítótársaság képviselője a Daily Mail című napilapnak hozzátette azt is, hogy a 70 év feletti korosztály [...]
2010. 04. 20. 10:51
Olvasói sztorik