Tech

Érintőképernyős gép a nagyinak

A Telikin megpróbálja elérni, hogy azok is megkedveljék a technológiai újításokat, akik mindig is ódzkodtak tőlük.

A Telikin-gépeket azoknak tervezték, akik sohasem ültek még számítógép előtt. A gyártó cég ezért nem véletlenül hatalmas 18 hüvelykes kapacitív érintőképernyővel látta el a szerkezetet, melybe 1,8 GHz-es processzort szereltek be 320 GB-os merevlemezzel.

Egy 1,3 megapixeles webkamera még arra is jó, hogy videokonferenciát rendezhessenek az unokákkal.

Az operációs rendszer nem tölt be semmilyen zavaró információt – minden automatikus -, alapvetően olyan programok érhetőek el felületéről pár kattintással, mint egy szövegszerkesztő, egy e-mail kliens, időjárás és hírolvasó.

A Gizmodo blogon megjelent ismertető alapján leginkább olyan ez a gép, mint egy régi AOL internetes portál fizikai megtestesülése.

Ami még szintén jó a nagyiknak, hogy a Telikin semmilyen harmadik féltől származó szoftvert nem enged feltelepíteni, ezzel kikerülve a kártevőket.

Ára egy személyi számítógépének felel meg, azaz 700 dollár (forintba átszámítva nagyjából 130 ezer forint). Azonban inkompatibilitása, a nyugati piac távolsága, és a márka itthoni ismeretlensége szinte biztosra vehető, hogy a magyar nyugdíjasok a Telikinért még egy ideig biztosan nem fogják leporolni az íróasztalt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.