Szórakozás
idős-kezek (idős pár kéz)

Közel 50 évvel válásuk után újra egybekelnek

24.hu
24.hu

2012. 08. 02. 08:46

Negyvennyolc évvel a válása után ismét összeházasodik egy New York-i pár.

Mind a vőlegény, mind menyasszonya 85 éves. A két házasság közti közel fél évszázadot külön töltötték egymástól, nem csupán papíron váltak el 1964-ben.

Első közös házasságuk amúgy nem volt túl rövid: 20 esztendőn át éltek együtt. Az azt követő 48 év alatt is tudtak egymásról négy gyerekük közvetítése révén, de csak egyetlen egyszer találkoztak, akkor is muszájból, egy családtagjuk temetésén.
A helyzet az idei év elején változott nagyot: a volt férj átgondolta életét, és megkérte telefonon volt neje kezét, aki igent mondott. Az esküvő e hét végén lesz – sokkal több leszármazottal, mint az első: 4 nemzedék gyűlik össze.

Olyan izgatott vagyok, mint egy 9 éves csitri, akinek a szülei ismét egymásra találtak, pedig már 65 múltam!” – idézte a pár legidősebb lányát a brit Metro újság.

A mostani esküvőn nemcsak a menyasszony és a vőlegény lesz ugyanaz, hanem a nászút is: a pár most se megy sehova.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.