KEZESSÉGVÁLLALÁSI DÍJAK. Csökkentek. BÍRÁLATI DÍJ. Megszűnt. DÍJFIZETÉS ALAPJA. Csak a garantált hitelrész és nem a kölcsön teljes összege a számítási alap. EGYÖSSZEGŰ DÍJFIZETÉS. Ez évtől a teljes futamidőre előre kifizethető a kezességvállalás díja.
Az elmúlt héten mintegy 10 százalékkal, 5750 forintig emelkedett a Danubius részvényeinek árfolyama. Az áprilisban még 6 ezer forint fölött is forgó részvény 5150 forintig ment vissza májusban, miközben a BUX a kedvezőtlen nemzetközi tőzsdei hangulatban ennél is nagyobb mértékben esett. A szállodaüzemeltető cég árfolyamára nem volt jótékony hatással a csehországi Marienské Laznéban (Marienbadban) végrehajtott [...]
Az elkövetkező hetekben várhatóan megkezdődik a Humet-R regisztrációja az Egyesült Államokban. A Humet Rt. ezen a héten nyújtja be az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési hatóságnak (FDA) a termék mellékhatásait bemutató iratokat, ezt követően pedig a forgalmazási kérelmet is beadják. A regisztrációs eljárást feltehetően megelőzi még egy vizsgálat. A termék forgalmazása várhatóan szeptember elejétől kezdődhet.
A HG Rt. tavaly mintegy 33 százalékkal több új kezességet nyújtott, mint amennyit tervei tartalmaztak. Ezzel közel 40 milliárd forintnyi hitel mögé állt oda. Egyedül a mezőgazdasági tőkepótló kölcsönök volumene szorult vissza, miközben – minden más konstrukciót együttvéve – a társaság és az érintett hitelintézetek között több mint 1300 új szerződés köttetett. “A bankok részéről [...]
Az árfolyam-ingadozások igazi “hullámlovasa”, a Pannonplast részvénye ismét bizonyította, hogy az áresések alkalmával is van benne fantázia. A tőzsdei klíma jobbra fordulásával két hét alatt 1200 forinttal nőtt az árfolyama. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a külföldiek szeretik e papírt, s a javuló hangulatban újra élénk vásárlási kedvvel jelennek meg. Éppen ezért a részvény kockázata [...]
Ismét 9 ezer pont fölött zárt a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde indexe. Az emelkedő trend kialakulását a nemzetközi tőzsdei folyamatok és a magyar makrogazdasági adatok is segítették.
A következő napokban több, a német gazdaság helyzetét jellemző mutatót tesznek közzé. Június 8-án a májusi munkanélküliségi adatot, 13-án az első negyedéves GDP-számot, két nappal később pedig a májusi fogyasztói árindexet publikálják.
Csökkenti a hitel kockázatát, ha érdekképviselet ajánlja az általa megbízhatónak tartott vállalkozót a banknak. Ez a felismerés hívta életre a garanciaszövetkezeteket, valamint a Postabank legutóbbi együttműködési megállapodását is.
Trendnélküliség várható a Budapesti Értéktőzsdén az elkövetkező hónapokban – véli Nagy Péter, a ConCorde Értékpapír Rt. vagyonkezelője -, azaz a tartós erősödés éppúgy elkerüli majd a BUX-ot, mint a folyamatos gyengülés. Pangás azonban várakozása szerint nem lesz a piacon, az elemző magasabb forgalom melletti hektikus árfolyamváltozásokra számít. Az elmúlt hetek történései alapján valószínűsíthető, hogy a [...]
INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 9 428 +6,83 +6,91 Dow Jones, New York 10 815 +5,01 -4,60 Nasdaq, New York 3 822 +19,24 -5,50 FTSE-100, London 6 547 +5,32 -5,53 DAX-30, Frankfurt 7 405 +5,53 +9,69 CAC-40, Párizs 6 656 +7,27 +12,49 WIG, Varsó [...]
Az elkövetkező héten négy árindexet is közzétesznek az Egyesült Államokban, ami a Fed nyíltpiaci bizottságának június 28-i ülését megelőzően nagy érdeklődésre tarthat számot. A májusi fogyasztói árindex június 14-én válik ismertté, 15-én a májusi import- és exportárak, míg a következő napon a termelői árindex jön ki. Ez utóbbinál 0,2 százalékos növekedést jeleznek. A magindex esetében [...]
A Supershop vásárlói két kártya közül választhatnak: a csupán hűségpontjaikat csipen gyűjtő, valamint az ugyanígy működő, ám emellett bankkártyaként is funkcionáló Supershop Maestro közül. Az előbbiből máris több tízezret adtak át, az utóbbiaknál még tart az első igénylések kiértékelése. Jelenleg mindkettőhöz ingyen lehet hozzájutni, az utóbbi a K&H Cirrus Maestro kártyájával megegyező kondíciók szerint működik. [...]
Egyre több az olyan honfitársunk, akinek nem elég tágas a pesti börze, és igazán nagyban akar játszani. Irány tehát a világpiac! A törvények engedik, a brókercégek között pedig lassan igazi verseny bontakozik ki e téren, amit a költségek csökkenése is jelez.
NÉMET BEFEKTETÉSI RT. A külföldi értékpapírok adásvételére minimum 50 eurós díjat számolnak fel, az induló jutalékuk pedig a lélektani 1 százalékos határ alatt van – s a versenytársakénál is alacsonyabb, mindössze 0,95 százalék. A forgalom emelkedésével ezek a terhek akár a 0,6 százalékos szintre is lecsökkenhetnek. A napi forgalmat összeadják, s így számolják ki a [...]
A május elejétől a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Graphisoft részvényének árfolyama több mint 20 százalékkal esett a bevezetést követő 6585 forintos szinthez képest. Az árfolyamcsökkenés leginkább a kedvezőtlen nemzetközi tőkepiaci helyzettel magyarázható. Az itteni megjelenés hírére ugyanis sokan vásároltak és “hoztak haza” Németországból részvényeket, arra számítva, hogy a budapesti bevezetés jelentős lökést adhat a Graphisoft [...]
Kis forgalom, érdektelenség és csökkenő árak – így írható le a Prímagáz-részvény helyzete a Budapesti Értéktőzsdén az idei első negyedéves gyorsjelentés közzététele óta. Az annak idején az újranyitott pesti tőzsde első sztárjaként debütáló papír forgalma az A kategórián belül ma már a legkisebbek közé tartozik. A társaság az idei január-márciusi időszakot 724 millió forintos adózás [...]
Június 5-én ismerteti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az áprilisi előzetes fizetésimérleg-adatokat. A márciusi hiány 145 millió euró volt, ami az előzetesen közölt értéket 8 millióval haladta meg. A negyedéves hiány összesen 378 millió euróra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 538 millióval. A pénzügyminiszter egyik nyilatkozata szerint a hiány ebben az évben kedvezőbben alakulhat [...]
Június 5-én indul Tradespotting néven az első elektronikus inter-dealer rendszer (www.tradespotting.com). Ezáltal az állampapírpiac professzionális szereplőinek valós idejű üzletkötésekre nyílik lehetőségük – azaz ajánlatok felvitelére és elfogadására.
A Supershop megjelenésével hozzánk is "begyűrűzött" a legújabb kártyadivat: bankok és kereskedők közös bankkártyáin, immár csipen gyűjthetik a vevők a törzsvásárlói pontokat.
Több társaságnál is június elsejére esik az osztalékfizetések kezdőnapja. A Matáv részvényesei a 100 forint névértékű papírok után 9 forint osztalékra jogosultak. A Csopaknál 100 forintra, míg a Titásznál 540 forint az osztalék összege. Június 5-én kezdődik a Stylnél és a Zwacknál is az osztalékfizetés, az előbbinél papíronként 40, az utóbbinál 750 forintot vetetnek fel [...]
LÉNYEGE Az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem az elkülönülten adózó (forrásadós) jövedelmek közé tartozik Az adó mértéke a bevétel 20 százaléka ELŐNYE Nincs nagy adminisztrációs igénye, csak bevételi nyilvántartást kell vezetni, majd az egész éves bevételt az adóbevallásban feltüntetni HÁTRÁNYAI A bevétel semmilyen jogcímen nem csökkenthető, így a felújítási, beruházási költségek sem vonhatók le belőle A [...]
Aggasztja az euró-zóna befektetőit az államadósságok csökkenése. Pedig az államkötvények hozamainak esése még használhat is a vállalati kötvénypiacnak.
Optimista a magyarorszáigi tőzsdei árak középtávú alakulása tekintetében Szűcs Eszter, a Postabank Értékpapír Rt. határidős elemzője. Várakozása szerint ugyanis az év végére 11 ezer pont fölé emelkedhet a pesti börze indexe. Úgy véli, a gazdasági folyamatok és a tőzsdei vállalatok eredménykilátásai egyértelműen pozitívak. Ahhoz azonban, hogy egy komoly erejű árfolyam-emelkedés bontakozzon ki a magyar piacon, [...]