függőség

Egy kínai tanulmány a túlzott internethasználat veszélyeire hívja fel a figyelmet. A kutatás vezetője, Lawrence Lam szerint azoknál, akik legalább napi 5-10 órát töltenek netezéssel, vagy nyugtalanná válnak, ha nem ülhetnek a számítógép elé, mindenképpen internetfüggőségre kell gyanakodni. A szakember szerint a függőség azért veszélyes, mert ezek a fiatalok nem tudják függetleníteni a gondolataikat az [...]
2010. 08. 04. 15:30
Főleg az ázsiai országokban nő évről-évre a szintetikus drogok élvezőinek a száma – derült ki szerdán Bécsben, ahol az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala közzé tette éves beszámolóját. A számokból kiderült, hogy még mindig a marihuána számít a legnépszerűbb drognak: évente csaknem 130-190 millió fogyasztóval. Ezzel együtt folyamatosan nő a szintetikus drogok (LSD, amfetamin) használóinak [...]
2010. 06. 24. 11:57
Úgy tűnik hamarosan megdől az elmélet, miszerint a vásárlásért csakis a nők rajonghatnak. A Zeppelin Egyetem német kutatói azt próbálták meg CT-s vizsgálatokkal bebizonyítani, hogy a férfiak legalább annyira érintettek, ha vásárlási mániáról van szó, mint a nők. Peter Kenning professzor az eredmények ismertetésekor elmondta, a boltkór a férfiak esetében sokkal komolyabb probléma, mint az [...]
2010. 06. 24. 10:12
Olvasói sztorik