Élet-Stílus

Beszélni kell a függőségről

Egy német felmérés szerint ezzel ugyanis megelőzhető, hogy a fiatalok kipróbálják a káros szereket.

A felmérést a német AOK egészségpénztár megrendelésére végezték több mint 500 német kisiskolás részvételével. A gyerekeket, akik rendszeresen részt vettek az egészségmegőrző prevenciós programban, az alkohollal és cigarettával kapcsolatos tapasztalataikról kérdezték. A felmérésből kiderült, hogy azok a hatodikosok, akik részt vettek a programban, jóval kisebb számban gyújtottak rá, vagy ittak alkoholt.

A programban részt vevő gyerekeknek csupán 3,3%-uk dohányzott és 12,3% ivott alkoholt, ezzel szemben azok között, akik nem vettek részt prevenciós oktatásban, 10,1%-ban cigarettáztak és 20,7%-ban fogyasztottak alkoholt. Az eredmények rámutatnak arra, hogy a prevenciós programok segítségével csökkenhet azoknak a fiataloknak a száma, akik elcsábulnak és kipróbálnák a káros szereket.

A program keretében az általános iskolásokat tájékoztatják az emberi test működéséről, az egészséges táplálkozás lehetőségeiről, és figyelmeztetik őket a függőségekben rejlő veszélyekre is. A szerepjátékok során a gyerekek megtanulják azt is, hogyan álljanak ellen a reklámok nyomásának és saját barátaik unszolásának is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik